Családi nappal népszerűsítik a nevelőszülői programot a Várkert Bazárban

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) zenei gálával egybekötött családi nappal népszerűsíti Befogadlak nevű nevelőszülői programját május 19-én, vasárnap a Várkert Bazárban - jelentette be a szociális ügyekért felelős államtitkár.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családi nap
2019. május 17. MTI

Fülöp Attila a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tavaly ősszel elindított programmal a nevelőszülői hivatás szépségeire és a gyerekvédelem fontosságára akarják felhívni a társadalom figyelmét. A gyerekvédelem feladata, hogy azoknak a gyerekeknek is biztosítsa a szerető családi közeget, akiket valamilyen okból kiemeltek saját családjukból – mondta az államtitkár.

Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatójának főigazgatója szintén hangsúlyozta, az a céljuk, hogy minden gyermek családban, személyre szabott törődés mellett tudjon felnőni. A családnál ugyanis nincs jobb közeg arra, hogy a gyermekek egészséges körülmények között nevelkedhessenek, míg a családjukat vesztett gyermekeket sokszor fenyegeti a kallódás, a társadalmi perifériára szorulás – fejtette ki az intézményvezető.

A sajtótájékoztatón Dandó Zoltán, a Befogadlak nevelőszülői program hivatalos dalának szerzője, valamint két énekese, Kollányi Zsuzsi és Oláh Gergely is azon reményének adott hangot, hogy minél többen vesznek részt a családi napon. A szervezők közölték, hogy a zenei gálán Janicsák Veca és Szolnoki Péter is fellép majd.