Csúcstechnikás autókkal menthetik a koraszülötteket

Két csúcstechnológiával felszerelt, koraszülöttek ellátására kialakított mentőautót adtak át a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak. A speciális járműveket adományokból és  felajánlásokból vásárolta az alapítvány.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. április 29. Szaurella

Két csúcstechnológiával felszerelt, koraszülöttek ellátására kialakított mentőautót adtak át a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak kedden Budapesten. A speciális járműveket adományokból és a személyi jövedelemadó 1 százalékából származó felajánlásokból vásárolta az alapítvány.


Gárdos László, a szervezet elnöke az összesen 74 millió forint értékű autók átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a két járművet a zalaegerszegi és a nyíregyházi koraszülöttcentrum használja majd.

Évente 8 ezer koraszülés

Az alapítvány vezetője – aki a Magyar Perinatológiai Társaság főtitkára – kiemelte, hogy Magyarországon még mindig magas a koraszülések aránya, bár az utóbbi évtized szakmai és technológiai fejlődésének köszönhetően jelentős javulást értek el az idő előtt világra jött újszülöttek ápolásában, életben tartásában. Elmondta, mára már egy 24 hetes, 500-600 grammos koraszülöttnek is van esélye az életben maradásra, míg korábban a 28. hét előtt született gyermekeken nem tudtak segíteni.

Magyarországon évente a körülbelül 90 ezer szülésre 8 ezer koraszülés jut, ami azt jelenti, hogy minden tizenegyedik gyerek idő előtt jön a világra, és ez az adat évek óta stagnál. Az ezeknél az újszülötteknél az első órákban kapott megfelelő ellátás nagyon fontos, főleg az 1500 grammnál kisebb súllyal születetteknél – ismertette Gárdos László.

Nagy jelentőségű a koraszülöttmentés

Velkey György, a sajtótájékoztatónak helyet adó Bethesda Gyermekkórház főigazgatója arról beszélt, hogy a drámai demográfiai adatokat ismerve különösen nagy jelentőségű a koraszülöttmentés és -ellátás fejlesztése. Az egészségügyön belül kiemelkedő helyen kell szerepelnie a gyermekellátás fejlesztésének, ehhez önálló szakmai programot kell megfogalmazni – mondta. A kórházigazgató úgy fogalmazott, hogy az utóbbi években hatalmas volt a fejlődés a koraszülött-intenzív centrumokban, de a mentésnek is magas színvonalúnak kell lennie.