Dicsérd okosan!

Ha okosan dicséred, többet profitálhat belőle!

Amikor a babánk még olyan csöpp, hogy először ül vagy áll egyedül, minden kis lépését diadalittas örömmel kísérjük, épp csak a fanfárok nem szólalnak meg: igen, ez a kisember erre is képes, vigyázz, világ, jövünk! Szinte az egész napunk “Jaj, de ügyes vagy!” jellegű mondatok között telik. Aztán telnek a hónapok – évek -, és a diadal, bár sokszor velünk marad, valahogy veszít a jelentőségéből. Egyre több dolgot várunk el, néha olyasmiket is, amiket, ha jobban végiggondoljuk, talán belátjuk, hogy nem is kellene elvárnunk. Az ügyes jelző mellé néha jön egy-egy ügyetlen, konok, erőszakos, hisztis jelző is…
 

A dicséret nagyon fontos építőeleme a gyerekek önbizalmának, önértékelésének. Rögtön hozzá is teszem, hogy a kimondott szavak majdnem olyan hangsúlyosak, mint azok, amelyeket csak magadban mondasz ki. A dicséret hihetetlen erőt és tartást ad a gyereknek, ám ezek a tartóoszlopok is megrogyhatnak, ha a dicséretünk csak jelzőket használ. Ügyes, szép, jó, nagyszerű, legjobb… Mi a baj ezekkel a dicséretekkel? A dicséret ebben a formában is működőképes, azonban ha folyamatosan jelzőket használunk, tulajdonságokat adunk neki, amelyeket meg is tudunk változtatni. Amit egyszer adtunk, máskor visszavehetjük. Ügyes – amikor egyedül elpakolja a játékait, de ügyetlen – amikor aznap harmadjára önti ki a vizet a poharából. Jó kislány – amikor odaadja a babáját a szomszéd kislánynak, hogy ő is játszhasson vele, de rossz – amikor nem akar hazajönni a fagyizóból. Az egyik jelző kioltja a másikat, és ha a szüleitől is ellentétes jelzéseket kap saját személyiségéről, hogyan tudna eligazodni rajtuk? Felnőttkorban ez már egyszerűbb, hiszen van egy kialakult énképünk, de a gyerekünk belőlünk építi fel önmagát: “szóval ilyen vagyok én!” Adjunk neki stabil alapokat és biztosan álló talapzatot az építkezéshez!