Döbbenetesen erősen indult A szépség és a szörnyeteg

Borítékolható volt, hogy az Emma Watson főszereplésével készült A szépség és a szörnyeteg kasszát fog robbantani, de a siker nagysága még így is meghökkentő. 170 millió dollárral nyitott a Disney-mese Amerikában, ami azt jelenti, hogy nem csupán a többi élő szereplős Disney-feldolgozást múlta felül könnyedén (az eddigi rekorder, A dzsungel könyve 103 millióval rajtolt el tavaly), hanem minden idők hetedik legjobb amerikai nyitóhétvégéjével büszkélkedhet.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2017. március 20. Origo

Megelőzte például a tavalyi év legjobb nyitóhétvégéjét produkáló Zsivány Egyes-t, és kevesebb mint egymillió dollárral, de Emma Watson eddigi legsikeresebb nyitányát, a Harry Potter-sorozat utolsó részét is felülmúlta. A nyári moziszezonon kívül mindössze egy film gyűjtött több pénzt egyetlen hétvége leforgása alatt, ez pedig a Star Wars: Az ébredő Erő volt. A szépség és a szörnyeteg három rekordot is megdöntött: az övé lett a legjobb márciusi nyitás, a legjobban nyitó musical, illetve a legjobban nyitó PG korhatár-besorolású film címe is.

A szépség és a szörnyeteg Amerikán kívül is hatalmas sikert aratott: a többi országban 180 milliót termelt, vagyis világszinten már 350 milliónál tart. Ez minden idők tizennegyedik legjobb globális nyitása, és innen már szinte biztos, hogy el fog jutni az egymilliárd dolláros bevételi álomhatárig. Az előtte álló filmek közül ez csak a Pókember 3-nak és a pocsék kritikákat kapó Batman Superman ellen című szuperprodukciónak nem sikerült.

A többi nagy stúdió kitért A szépség és a szörnyeteg elől, egyedül egy gyilkolászós thriller indult el széles körű terítésben. A The Belko Experiment egy bizarr emberkísérletet mesél el, amelyben a toronyházba bezárt emberek csak úgy szabadulhatnak ki, ha vad mészárlásba kezdenek. Bátran kijelenthető, hogy A szépség és a szörnyeteg nem szipkázott el nézőket az 5 millióba került The Belko Experiment elől, amely 4,1 millióval zárta a hétvégét.

Öt moziban engedték útjára Amerikában a T2 Trainspotting-ot, és a jövőre nézve biztató, hogy máris hozott 180 ezer dollárt, ami egy mozira leosztva 36 ezer dollárt jelent.

A cikk itt folytatódik!