Down kóros gyerek: nem tudták, hogy beteg, ezért megszülethetett – óriási kártérítést kaptak a szülők!

Kilenc évvel ezelőtt egy Nógrád megyei szülőpárnak Down-szindrómás babája született. Ha a szülők tudták volna, hogy gyermekük beteg, elvetették volna. A most kilenc éves gyerek él, ám a szülők pert indítottak, s megkapták a 25 millió forintos kártérítést.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
down-kór
2016. szeptember 16. Gyarmati Orsolya

Kilenc évvel ezelőtt egy Nógrád megyei szülőpárnak Down-szindrómás babája született. Ha a szülők tudták volna, hogy gyermekük beteg, elvetették volna. A most kilenc éves gyerek él, ám a szülők pert indítottak, s megkapták a 25 millió forintos kártérítést.


Az anya 38 éves volt, amikor várandós lett, ennek ellenére orvosa nem küldte el genetikai vizsgálatra, ami ebben az életkorban már kötelező. A szülők abban a tudatban éltek 9 hónapig, hogy gyermekük egészséges. Amikor a baba megszületett, és kiderült, hogy Down-kóros, a szülők feltehetően hatalmasat csalódtak, és beperelték a felelősöket, akik elvesztették a pert. Az ítélet: orvosi műhiba következtében fogyatékosan született gyerek után fizetendő nem vagyoni kártérítés (10 + 15 millió forint), valamint több milliós ún. vagyoni kártérítés.

Az elmúlt öt évben hazánkban évi 15 ilyen eset  történt, s kivétel nélkül a felperesek (szülők) nyerték meg a pert.

Egy fogyatékkal élő gyermeket nevelni óriási teher. Anyagilag, lelkileg egyaránt. Ám ezek a gyerekek épp úgy éreznek, mint egészséges társaik. És pontosan tudják születésük pillanatától, hogy feleslegesek. Hogy terhet, gondot, problémát jelentenek. Hogy nem örülnek nekik. Lelkük, szívük ugyanis nekik is van. És ők nap mint nap ezzel az érzéssel ébrednek: hogy szüleik megölték volna őket, ha tudják, hogy nem tökéletesek. Ha viszont már így alakult, hogy megszülettek, akkor most jó sok pénzt kaphatnak. Tízmilliókat. Talán az kompenzálja a haragot, a csalódást? Soha nem fogja. Ahogy a gyermeket sem fogják tőle jobban szeretni. A pénz csak pénz marad. Lehet, hogy könnyebb lesz a nevelés, az ápolás megoldottá válik, a család jobb helyzetbe kerül anyagilag, ám a tudat, hogy mindez „kárpótlás” egy „félresikerült” gyerekért, mindig ott marad mindenkiben.

Végezetül hadd álljon itt egy idézet a Heti Válasz erről a témáról íródott cikkéből, amely egy anyuka száját hagyta el Down-kóros gyerekével kapcsolatban: „Ha tudtuk volna, hogy Down-szindrómás babánk születik, nem vállaltuk volna: a mai világban egy egészséges felnőtt se biztos, hogy boldogulni tud, a sérültnek pedig semmi esélye.”

Forrás: Arsboni és Heti Válasz