Ebola miatt árva gyerekek: senkinek nem kellenek

Bár a WHO szerint az ebola okozta haláleseteknek „csupán” 15 százaléka gyermekkorú, a gyerekeket más módokon is érinti a járvány, ugyanis az ebolában meghalt szülők potenciálisan fertőző gyerekeit a vírustól való félelem miatt gyakran magukra hagyják.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
árva
2014. október 13. Gyarmati Orsolya

Bár a WHO szerint az ebola okozta haláleseteknek „csupán” 15 százaléka gyermekkorú, a gyerekeket más módokon is érinti a járvány, ugyanis az ebolában meghalt szülők potenciálisan fertőző gyerekeit a vírustól való félelem miatt gyakran magukra hagyják.


Ez még olyan esetekben is előfordul, amikor tesztekkel kimutatható, hogy a gyermek nem kapta el a szüleitől, azaz nem hordozza a vírust.

A járvány egyéb területen is befolyásolja a gyermekek életét, hiszen a vírusnak egészségügyi dolgozók és tanárok is áldozatul estek.

Iskola a rádióban

A Guinea, Libéria és Sierra Leone területén található iskolák többségében meg sem kezdődött a tanév, hiszen az összezárt gyermekek között gyorsabban terjedhet a járvány. Sierra Leonéban több mint húsz tanár is áldozatul esett már a vírusnak, ez is gátolja a tanítás megszervezését. Freetown-ban, vagyis Sierra Leone fővárosában jelenleg azt tervezik, hogy rádión fogják sugározni az iskolai órákat – nem éppen ideális megoldás, de jelenleg ez a legtöbb, amit a körülmények lehetővé tesznek az ottani gyermekek számára.

Félnek az árváktól

Két nappal azután, hogy az anyukája meghalt ebolában egy libériai kórházban, a 4 éves Johnt gyermekotthonba vitték. Itt megfigyelés alatt tartották, hogy időben észrevegyék, ha rajta is jelentkeznek a betegség tünetei. Ezután John egy olyan gyámot kapott, aki nevelőszülőként gondozta volna őt tovább, és aki már átesett a fertőzésen, vagyis immunis volt az ebolára. A leendő nevelőszülő szomszédai azonban teljesen kiborultak arra a gondolatra, hogy egy esetleg a vírust hordozó gyerek költözik a közelükbe, így aztán John végül a gyermekotthonban maradt.