Egy kruppos karrier – happy enddel
Úgy kezdődött, hogy egy párás téli napon elkékült a gyerek szája. Na jó, előtte egy kicsit meg volt fázva, kicsit köhögött, és mivel még csak másfél éves volt, persze elvittem megmutatni a gyerekorvosnak. Nem talált semmi különöset, adott neki gyógyszert, másfél órával később viszont pánikolva telefonáltam neki, hogy a gyerek fuldoklik.
Úgy kezdődött, hogy egy párás téli napon elkékült a gyerek szája. Na jó, előtte egy kicsit meg volt fázva, kicsit köhögött, és mivel még csak másfél éves volt, persze elvittem megmutatni a gyerekorvosnak. Nem talált semmi különöset, adott neki gyógyszert, másfél órával később viszont pánikolva telefonáltam neki, hogy a gyerek fuldoklik.
hirdetés
hirdetés
Azt mondta, semmi baj, ír receptet, leadja a portára, én pedig menjek érte, és ha a gyerek befullad, de csak akkor, adjam be neki a gyógyszert. Hát, ezen ugye már túl vagyunk, hogy „ha befullad”, ott álltam két pici gyerekkel, közülük az egyik éppen ugatva köhög és levegő után kapkod.
Elrohantam a receptért, kiváltottam, beletoltam a gyerekbe a kúpot, és láss csodát, minden rendbe jött.
Mivel sem használati utasításom, sem pedig tapasztalatom nem volt még kruppos gyerekkel, ösztönből cselekedtem, gondoltam, a kristálytiszta hegyi levegő majd segíteni fog rajta, úgyhogy azokban a napokban nagyokat sétáltunk a közeli tüdőszanatórium környékén. Na, ezt nem kellett volna, csak hát akkor még nem tudtam, hogy a párás téli levegő a legrosszabb, ami a gyereket érheti.
Két nap múlva megismétlődött az egész, éjjel befulladt a gyerek. Addigra már az internet segítségével kikupáltam magam krupp-ügyileg, és tudtam, hogy a párás levegő rossz, hideg sópára jó, de a legjobb a Rectodelt rektálisan (végbélen át). Szerencsére a gyerek megint jól reagált, és életben maradt.
