Egyenlő jogokat a transzgender gyerekeknek! – botrány Amerikában

Az Obama-adminisztráció pénteki direktívájában azt kéri minden iskolától, hogy a transznemű gyerekek ugyanolyan jogokat élvezhessenek, mint a többiek. A konzervatívok szerint a direktíva kimeríti a zsarolás fogalmát.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
botrány
2016. május 15. Csontos Dóra

Az Obama-adminisztráció pénteki direktívájában azt kéri minden iskolától, hogy a transznemű gyerekek ugyanolyan jogokat élvezhessenek, mint a többiek. A konzervatívok szerint a direktíva kimeríti a zsarolás fogalmát.


A direktíva szerint az iskolának pontosan ugyanazokat a lehetőségeket kell biztosítania a transznemű gyerekeknek, mint a többieknek. A konzervatívok körében a direktíva óriási felháborodást keltett. A Fehér Ház szóvivője, Josh Earnest azzal védekezett, hogy a direktíva csupán egy iránymutatás, nem pedig kötelezően végrehajtandó feladat.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a levél megpendítette: az az iskola, ami nem követi a direktíva javaslatait, a továbbiakban nem számíthat pénzügyi támogatásra.

Dan Patrick, Texas kormányzója kijelentette, hogy nem fogja hagyni, hogy az amerikai elnök megzsarolja. „A direktíva rengeteg ember értékrendjével megy szemben. A szövetségi kormányt ki kell hagyni a helyi ügyekből.”

John B. King oktatásügyi miniszter így ír egy állásfoglalásban: „Egyetlen tanuló sem élheti át azt, hogy nemkívánatos személynek érezze magát az iskolában nemi irányultsága miatt. Olyan körülményeket kell biztosítanunk, amelyek között minden iskolás tudhatja: mindegy, honnan jön és kicsoda ő, olyan világban tanulhat, amely mentes a diszkriminációtól és az erőszaktól.”

Az Obama-adminisztráció kiadott egy 25 oldalas dokumentumot is, amely kérdéseket és válaszokat tartalmaz arról, miként teremthetik meg az iskolák a lehető legtámogatóbb légkört a transznemű gyerekek számára.

Forrás: Foxnews (via)