Életmese pályázat – felolvasó és illusztráló verseny

A program a KCSSZ (Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége) és a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete közös rendezvénye, fővédnöke Dr. Széles Diana, Debrecen társadalmi, civil, és települési kapcsolatokkal összefüggő, valamint ifjúságpolitikai, egészségügyi és turisztikai feladatokért felelős alpolgármestere.  A verseny kezdési időpontja: 2017. október 7. (szombat) 10.00 óra, helyszíne: Debrecen, Kossuth u.1.

A Életmese felolvasó verseny leírása

A versenyzőknek egy kötelező, a korcsoportok számára előre megadott részletet és maximum 3 perces, szabadon választott részletet kell felolvasniuk az eddig megjelent, bármelyik Életmese-kötetből. A zsűri által, korcsoportonként kijelölt kötelező részletek és az eddig megjelent életmese gyűjtemények a www.mosolyvirág.hu weblapról tölthetők le.

A versenyzők jelentkezését az alábbi korcsoportokban várják:

1. korcsoport: 10 éves kor alattiak (alsósok)

2. korcsoport: 10 és 14 éves kor között (felsősök)

3. korcsoport: 15 és 33 éves kor között,

4. korcsoport: 34 év felettiek.

Minden résztvevő minősítő elismerésben részesül (arany, ezüst, bronz).  A felolvasó versenyre jelentkezést kérik minél hamarabb, de legkésőbb szeptember 25-ig az eletmese2017@gmail.com-ra elküldeni!

Az Életmese illusztráló verseny pályázati feltételei

A versenymunkának mindenképpen egy Életmese kötetben megjelent történetet kell illusztrálnia. A pályázó adatai mellett kérjük feltüntetni az illusztrált életmese megjelenési évét és oldalszámát is. A zsűri bármilyen technikával és méretben készített rajzot elfogad. A 3 legjobb mű korcsoportonként díjazásban részesül. Beküldött művek legjavát a szervezők 2017. október 7-én, a verseny helyszínén kiállítják. Az eddig megjelent Életmese-kötetek a www.mosolyvirag.hu weblapról tölthetők le.

Az Életmese illusztráló versenyre a pályázatok beküldési határideje: 2017. szeptember 25. A pályázatokat az alábbi címeken lehet benyújtani: „Mosolyvirág” Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete4031 Debrecen Angyalföld tér 11, vagy eletmese2017@gmail.com.
Az érdeklődők a pályázat további részleteiről a (20) 312 85 84 mobilszámon kaphatnak tájékoztatást.

Az Életmese verseny programja

2017.10.07. szombat

– 9.00-10.00 gyülekezés, regisztráció

– 10.00-10.30 Ünnepélyes megnyitó, az illusztrációs verseny eredményhirdetése

– 10.45- kb.11.30 a kötelező részlet felolvasása a zsűri tagjai előtt (a versenyzők abc-be rendezett névsora szerint)

– 12.00- kb.13.00 A szabadon választott részletek felolvasása a többi versenytárs előtt sorsolásos sorrend szerint (az éppen nem versenyző résztvevők számára a helyszínen pl. kézműves és egyéb lehetőség pl. meseműhely, arcfestés)

– 13.30   Eredményhirdetés

– 14:00    Ebéd

– 15.30 – 17.00 Városnézés

– 17.30 – 18:00 Vacsora

2017.10.08. vasárnap

– 8:00-9:00  Reggeli

– 9:00-13:00. Mihály napi nagyvásár, Nagyerdő stb.

– 13:00-14:00 Ebéd

– 14:00-  Hazautazás (Igény szerint délelőtt Istentisztelet a helyi egyházaknál.)

Kötelezők a felolvasó versenyre

I. korcsoport (6-10 évesek-alsósok)
Bújócska

Mint minden gyermek imádtam ezt a játékot. Leggyakrabban nagyapó volt az, aki kedvemért gyermekké változott. Egy nyári este, mikor a kis ház küszöbén álmodoztam, szemem a nagy bádog teknőre tévedt. A kánikulai forró napokon ez volt az én strandom. Kora reggel friss vízzel töltötte meg nagyapó, és a napocskának köszönhetően délben már boldogan lubickoltam a kellemes vízben. Este a fürdővizet viráglocsolásra használtuk, mert nagyapó szerint minden csepp vízért kár. Talán ő már akkor tudta, hogy egyszer majd a vízért fizetni kell. Amikor a teknő kiürült, éjszakára felfordítottuk, sarkait alátámasztva. Micsoda jó búvóhely, ismertem fel a lehetőséget. Minek is várnék egy újabb játékra, most senki sem számít arra, hogy este a sötétben elbújok. A gondolatot tett követte, és eltűntem a hatalmas teknő takarásában. – Halmai Sándorné

II. korcsoport (10-14 évesek-felsősök)
A kenyér 

Szeretem a meséket, mert az olyan szép, mint a valódi, édes álom. A mi családunkban Mama volt a nagy mesemondó. Azt szerettem, ha nem a keménylapos mesekönyvből, hanem csak úgy magától mesél. Emlékemben ma is él, az a rozoga hintaágy, ahol a nővérkémmel és a Mamával ültünk órákon át. S úgy csüngtünk ajkán, mint gyümölcs a fán, minden mesemondó délután. Testvérkém a hajas babáját szorongatta, s az én kezemben jókora kenyér, el nem engedtem volna semmiért. Mesélt-mesélt a mi Mamikánk a jó tündérekről, gonosz boszorkákról, Jancsiról és Juliskáról. De az én kedvencem, a kormos Bence és a kemence volt. Mindennap kértem, ezt mesélje, és mindig tett hozzá valami új történetet. Amin aztán jót kacagtunk, ahogy elképzeltük a fekete Bencét. Hahotázva fetrengtünk a nevetéstől, és próbáltam utánozni a mese főszereplőjét. Amikor leejtettem a kenyerem, a mama mogorva lett. S én nem tudtam mi történt. Miért lett ilyen bánatos és szomorú? De nagyon megijedtem, és félénken néztem rá. Hát hová lett az én szelídarcú, aranyos nagyikám? Kisvártatva szólt csak – „Ej,szedte-vette teremtette!” Két kezébe fogta, fújta, simogatta a lehullott darabkát, mintha drágakő lenne, s azt tisztelettel és szeretettel adta nekem át. Éreztem, és kis eszemmel már felfogtam a kenyér becsét. Még jobban szorítottam, ígértem nagyon-nagyon, hogy földre én nem ejtem soha többé az Istenke „testét”. Óvodásból iskolás lettem én, de azóta sem felejtettem el a KENYÉR szent nevét, igaz már nem szorongatom, mint hajdanán. De amikor az asztalunkon látom, valami melegséget és tiszteletet érzek. Szeretettel megköszönöm mindazoknak akik azt az asztalunkra segítették. A Dédikémre is gondolok, aki a világ legfinomabb „herőcéjét” (fánkszerű süteményét) sütötte nekem, amikor szegény még nem volt ilyen beteg. Ma is érzem a számban azt az olvadó porcukros édes, isteni csodát, s hallom a hangját. –„ Egyél-egyél lelkecském, neked sütöttem!” Nem is kellett sokat mondania, degeszre ettem magam. –Koczka Kitti Kata

III. korcsoport (15-33 éves fiatalok)

Őszinte szívvel 

Hárman ültek a konyhaasztalnál. Míg a felnőttek a család egyetemes dolgait vitatták, az akkor nyolc éves Viki szorgosan írta leckéjét. Szeretett ott lenni mellettük… velük. Nem zavarta beszélgetésük sem, pedig csupa „felnőttes” dologról volt szó: munka, szerződések, számlák… Jobban oda kellene figyelnünk az itthoni kiadásokra! Nagyon magas ez a villanyszámla… – vitatták meg soros problémáikat is. Lassan megint vége lett egy napnak. Vacsora. Család. Meghitt beszélgetés. Fürdés. Az elmaradhatatlan esti puszi. Viki már ágyban. Aztán szédületes álomkeringőt járnak feje felett a tündérek, Morpheus/morfeusz/ álomport hint szemeire… új élet kerekedik, álomország kitárt kapuján belépve csodás világ öleli körül. Csend van. A napi fáradalmakat felejteni segítő, pihentető csend. Aztán újra csörög a vekker… ugrás… ki az ágyból!… tisztálkodás, öltözés, reggeli… (anyáék már elmentek!)… iskolatáska (de nehéz!)… rohanás… csöngetnek (jelentem, készültem)… könyv, ceruza, lecke… feleltetés… osz-tályzat… szünet… gondolatok – a kicsi szív titkos gondolatai, tettei… majd ismét rohanás… haza… anya és apa még dolgoznak… igen, mondták, ma későn lesz a viszontlátás… Telnek a percek, órák. Tanulás, házimunka. Nem jönnek. Ma üresek a székek. Egyedül nem is ízlik a vacsora. Igen, hívtak. Telefonon. Kérdezték, minden rendben van-e. Megígérték, ha már alszik, mire megjönnek, bemennek hozzá, és nem marad el az esti puszi sem! Viki álmos, fáradt. Hívogatja az ágy. Pedig de szeretett volna valamit elmesélni apának és anyának! Lassan lecsukja pilláit. Álomföld illata hatalmába keríti. Halkan nyílik az ajtó. De ő már a manókkal jár táncot. Nem hallja, hogy anyáék megérkeztek. Konyha. Az asztalon egy kartonlap Viki gyöngybetűivel : „Amit én kerestem a játékbörzén, nyissátok ki a pénztárcámat, minden a tiétek, nektek gyűjtöttem a villanyszámlára. Szeretettel: Viki” A kislány hallotta, mikor előző nap említették, hogy magas a villanyszámla, sokat kell fizetni. Összegyűjtötte megunt játékait, és a játékbörzén eladta azokat. Anya és apa arcán folytak a könnyek. Fogták egymás kezét, és a legszebb, legdrágább érzés, amit a kicsi lány adni tudott, ott volt körülöttük. Dehogy számított, mennyi pénz lapult a pénztárcában! Bármilyen anyagi vagyonnál többet kaptak ők! Gyermekük önzetlen szeretete és odaadása lelkükben ünneppé varázsolta a pillanatot, örökre elraktározva azt a szívük mélyére. – Abonyi Ria

IV. korcsoport ( 33 év felettiek)

Régi óra halkan jár 

– Ez itt egy rádió! – mutatta be apám a csodát. – Mi az, a rádió! – kérdeztem, mert még addig a pillanatig, öt éves koromig nem láttam rádiót, úgy ahogy sok gyermek és felnőtt sem látott! – A rádió egy beszélő láda! Valóban, a rádió olyan volt és akkora, mint két egymásra rakott lekváros láda, csak sokkal szebben mutatott. Csiszolt és lakkozott barna falemezből készült csoda volt. Elöl furcsa, talán valamilyen különleges textilanyag födte melyen halvány fény világított át és egyúttal szellőzött is. Alulsó részen, két gomb volt látható melyek úgy festettek, mint kifejezéstelen szemek, közöttük egy üvegcsík csillogott ismeretlen jelekkel és számokkal. Az üvegcsík mögött egy vörös, függőleges rudacska mozgott jobbra és balra aszerint, hogy merre csavartad a jobboldali gombocskát. Ezt a műveletet csak egyedül apámnak szabadott végezni, nekem még ránézni sem! – Ha hozzáérsz, leharapja az ujjadat! – ijesztett meg apám. Amikor egyedül maradtam, titokban, rettegve mutatóujjammal hozzáértem. Nem történt semmi, aztán a sikeren felbuzdulva, de szintén rettegve megfogtam a kifejezéstelen szemeket, egyszer az egyiket, azután a másikat. Megállapítottam, hogy a rádió nem harap! De aztán, és azután mindennap félve, ugyan, de megsimogattam, amikor tehettem! A rádió napközben hallgatott, este, amikor apám hazajött a munkából, hóna alá vette, engem kézen fogott és elvezetett a szomszédhoz, csak ott szó-lalhatott meg a rádió az egész faluban, mert csak oda jött meg drótokon a rádió lelke! Miután bementünk a rádióval a szomszédhoz, egymás után jöttek az emberek, kevesebb néni és gyermek, mint bácsi, mert a faluban akkor csak az esperes elvtársnak és a gyárigazgató elvtársnak volt rádiója! A rádió csak azután szólalt meg miután bedugták a madzagját a falba. Rájöttem, hogy nálunk azért nem működik, mert nincs luk a falba, ahová bedugják a madzagot. Miután bedugták előbb recsegett, ropogott, aztán megszólalt. Kezdetben nem értettem mit mond, de idő teltével megtanultam megérteni. Legtöbbször azt mondta: „Kossuth rádió Budapest, pontos időjelzést adunk,” vagy „híreket mondunk!” Az én műsorom az Esti mese volt, amikor azt hallottam kilenc órakor, hogy: „Jó estét gyerekek, remélem, ágyban vagytok már”, akkor én húzódtam is minél közelebb hozzá. Esténként, amikor valamilyen okból apánk kimaradt és nem mentünk át a szomszédhoz a rádiónkkal, a petróleum-lámpa világánál kórusban, újra és újra elénekeltük. Régi óra halkan jár, Belsejében táncos pár. Mindig táncot jár és folyton arra vár, hogy Álljon meg az óra végre már. – Sebők Mihály