Elhagyatva – a kínai “migráns” dolgozók gyerekei

Kínában majd’ 300 millióan dolgoznak sokszáz, néha sokezer kilométerre otthonuktól. Közülük 157 millióan anyák és apák, akik munkájuk miatt gyakorlatilag elhagyni kényszerülnek gyermekeiket – sokszor hosszú évekre…

A 26 éves Yang Wei és felesége egy aprócska lakásban élnek a Pearl folyó deltájánál, Dongguan egyik gyárnegyedében. Reggelenként csupán pár kilométert bicikliznek, hogy beérjenek a munkahelyükre. Ahhoz azonban, hogy lássák hatéves kislányukat, 23 órát kell vonatozniuk és buszozniuk, többször átszállva közben. A kislány ugyanis 600 kilométerrel arrébb él nagymamájával. Yang és felesége évente egyszer látják csak gyermeküket: a kínai újévkor 10 napig hazatérhetnek szabadságra. “Valahányszor együtt vagyunk, az első érzésünk a boldogság, hogy ismét a kislányunkkal játszathunk”, mondja Yang. “Aztán, ahogy a napok telnek, és tudjuk, hogy hamarosan indulnunk kell, szomorúságot és bűntudatot érzünk.”

A kínai szülők négyötöde (!) így él, miközben gyermekeik valamelyik rokonra bízva nőnek fel. Egy felmérés szerint ezeknek a szülőknek a nagyrésze folyamatosan bűntudatot érez, és szorongást. Nagyrészük napi 12 órát dolgozik, méghozzá heti hat napon át, így egyáltalán nem jut idő másra, arról nem beszélve, hogy a túlzsúfolt, szennyezett levegőjű nagyvárosok egyébként is rendkívül veszélyesek a gyerekek egészségére. A szülőket köti a rendkívüli károkat okozó hukou-rendszer is, amely szerint a vidéken maradt gyerek csak akkor jogosult az ingyenes iskolai ellátásra, ha a szülőknek bejelentett lakcímük van a városban, de mivel migráns dolgozók, azaz a munkájuk miatt költöztek el egy városba, nem vehetnek igénybe egészségügyi szolgáltatásokat, ha pedig a gyerekük is velük jönne, neki sem járna orvosi ellátás, ráadásul iskolába sem járhatna.

Az a nagyjából 61 millió gyerek, akik a szüleik nélkül kénytelenek felnőni, ugyancsak szenvednek. A “hátrahagyott” jelző minden ötödik 18 év alattira illik. Ezek a fiatalok gyakran kimaradnak az iskolából, vagy el sem kezdik azt annak ellenére, hogy az iskolakötöteles limit a 15. életév. Ez azonban nem igazán meglepő, ha a vidéki kínai oktatási rendszer elképesztően rossz állapotát nézzük.

Komoly problémát jelent az is, hogy ezeket a gyerekeket kimagasló arányban molesztálják szexuálisan a tanárok és a rokonok. A gyerekek pedig, akik elhanyagoltan, súlyos érzelmi traumákat elszenvedve élnek, sokkal könnyebben kerülnek veszélyes helyzetekbe, rossz társaságba, válnak drog-, vagy alkoholfüggővé, s követnek el bűncselekményeket. Nehezen kezelhetőek, s még ha járnak is iskolába, általában rosszul teljesítenek. A rokonok sokszor túl öregek, vagy fáradtak ahhoz, hogy valóban törődjenek velük, vagy érzelmileg támogassák őket. Ennek követkeményeként – legalábbis egy felmérés szerint – a hátrahagyottak szinte mindegyike komoly pszichés problémákat mutat.

“Sokat sírtam, amíg a szüleim máshol éltek”, meséli a most 11 éves Geng, aki pár hónapja ismét együtt él édesanyjával és édesapjával. “Különösen akkor, amikor összevesztem a barátaimmal, vagy amikor túl nehéz volt az iskola.” Geng nagy haragot érzett szülei iránt, amiért otthagyták őt egy rokonnal. Amikor ötéves volt, meg is mondta édesanyjának, hogy nagyon rossznak tartja őt. Ennek ellenére azt pontosan tudta, hogy szülei azért küzdenek, hogy egyszer jobb életük lehessen.

A hátrahagyott gyerekek száma egyre nagyobb – az elmúlt öt évben 3 millióval lettek többen. Bár számos gyermekvédelmi és karitatív szervezet próbál segíteni nekik, mind a 61 milliónak nem tudnak anyagi és érzelmi támogatást biztosítani, éppen ezért a kínai társadalmat igyekeznek mozgósítani, és reformok – többek között a hokuo-rendszer alapos átformálásának – szükségességére felhívni a figyelmet.