Elmozdíthatók a szexuális bűnöket eltussoló püspökök

Ferenc pápa lehetővé tette a szexuális bűncselekményeket elkövető egyházi személyek tetteit eltusoló, az ilyen ügyekben „hanyag” püspökök elmozdítását egy szombaton kihirdetett rendelkezéssel.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abúzus
2016. június 06. Csontos Dóra

Ferenc pápa lehetővé tette a szexuális bűncselekményeket elkövető egyházi személyek tetteit eltusoló, az ilyen ügyekben „hanyag” püspökök elmozdítását egy szombaton kihirdetett rendelkezéssel.


Az egyházjog már eddig is lehetővé tette a püspökök elmozdítását „súlyos okokra” hivatkozva. Ferenc pápa úgy fogalmazott, a rendelkezéssel pontosítani kívánta ezeket a „súlyos okokat”.

A püspököket ezentúl el lehet mozdítani tisztségükből, ha bűnösnek találják őket kötelességmulasztás vádjában a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bűncselekmények ügyében.

Az egyházi személyek szexuális bántalmazásainak áldozatai régóta azt követelték, hogy a püspököket is felelősségre vonja az egyház, ha nem védelmezték nyájukat a pedofiloktól. Az áldozatok szerint a bűncselekményeket eltussoló püspökök a bántalmazó egyházi személyeket inkább áthelyezik egy másik plébániára, mint hogy jelentsék őket a rendőrségnek.