Elrabolt gyerekkor – A pornó fogságában

Nem olyan régen, amikor a gyerekeimmel együtt egy népszerű internetes játékoldalt böngésztünk, az oldalt elhelyezett bannerek egyikén hirtelen egy pornó site hirdetése tűnt fel. Szerencsére nem valami kemény jelenet szerepelt rajta, de ahhoz éppen elég, hogy az összes gyerek kérdőn nézzen rám.

Minden gyereket elemi erővel hajt a kíváncsiság, legalábbis optimális esetben, enélkül ugyanis nem lenne belső késztetése felfedezni a világot. Hihetetlen akaraterőről és a szüleihez való lojalitásról kell egy gyereknek tanúbizonyságot tennie olyankor, ha mondjuk tudja, hogy hova vannak eldugva a karácsonyi ajándékok és mégsem nézi meg őket. Ugyanez a helyzet a pornográfiával is: emberfeletti akaraterőről teszt tanúbizonyságot az a kiskamasz, akinél folyamatosan elérhető közelségben vannak ilyen anyagok, ám ő mégsem nézi meg őket. Egyszóval nem a gyerek a hibás, ha pornót néz, hanem az, aki hagyja – azaz mi felnőttek.

Megkongatott vészharang

Ez a felismerés vezette a brit miniszterelnököt, David Cameront is, amikor most már lassan egy évvel ezelőtt egy drámai beszédben hívta fel a figyelmet a helyzet súlyosságára. A meglepően hosszú és részletekbe menő beszédében Cameron többek között a következőket mondta: „Az internetről szeretnék beszélni, arról a hatásról, amit a gyermeki ártatlanságra gyakorol, arról, ahogy az online pornográfia károsítja a gyermekkort és arról a gyerekekre leselkedő közvetlen veszélyről, amit az internet legsötétebb bugyraiban folyó dolgok jelentenek, amelyeket ki kell irtanunk. Nem azért döntöttem e beszéd megtartása mellett, mert moralizálni vagy vészmadárkodni szeretnék, hanem mert mélyen meg vagyok győződve, úgyis mint politikus és mint gyakorló édesapa, hogy eljött a cselekvés ideje. Egészen egyszerűen arról van szó, hogy meg tudjuk-e védeni a gyerekeink ártatlanságát és őket magukat.” És a miniszterelnök szavait valóban követte tett is: a brit kormány megállapodott a legnagyobb internet-szolgáltatókkal, hogy automatikus szűrőt állítanak be a pornográf tartalmak blokkolására. Az intézkedés újdonsága abban rejlik, hogy míg eddig a felhasználónak magának kellett az ilyen szűrőt bekapcsolni, addig ez mostantól alapállapotban be van kapcsolva és a felhasználónak kell aktívan kérnie, hogy kapcsolják ki. Így elkerülhetőek az olyan esetek, mint amiről a cikk elején is írtam. És ne becsülje senki alá a pornográf képek hatalmát, amit én is megtapasztaltam, amikor egymagam ültem a képernyő előtt, és akaratlanul belebotlottam ilyen matériába, ami aztán mágnesként vonzotta a tekintetem, ahogy például az időjárásjelentés sosem tudta. Nyilván mindenki sejti, hogy miért, de az ilyenkor lezajló konkrét mechanizmusról a későbbiekben még ejtünk szót.

Ennek a lapnak a hasábjain korábban már írtunk az átfogó szexuális edukáció, ami a 60-as évek szexuális forradalmát követően kezdte kiszorítani az iskolai oktatásból is az addig szokásos vallási erkölcs-alapú családi életre nevelést. A szexuális edukátorok hite szerint a szexuális élet alapvető emberi jog, ami a gyerekekre is kiterjed, akár szüleik rosszallása ellenére is. Ezért a gyerekeket amilyen korán csak lehet, meg kell ismertetni a szexualitással, aminek egyik remek eszköze a pornográfia. Ennek volt köszönhető, 1970-ben Dr John Money (aki először használta a gender kifejezést a társadalmi nem megkülönböztetésére a biológiai nemtől) már egyenesen a pornográfia bevezetését javasolta az általános iskolás gyerekek számára. És ez a fajta gondolkodás annyira meggyökeresedett, hogy azóta sem lehet kiirtani, a pornográfiát ma is sokan ártatlan időtöltésnek tartják, ami csak feszültséget csökkent, mintegy „kiengedi a gőzt”. Pedig az egyre szaporodó kutatási eredmények ismeretében tudományos körökben is egyre elítélőbben nyilatkoznak a pornográfia hatásairól. Ezt vette komolyan a brit miniszterelnök, ami, persze, nem találkozott mindenki tetszésével. Idén márciusban például New York Times újságírójának, David Segalnak a tollából, a lap internetoldalának hasábjain jelent meg a „Does Porn Hurt Children?” című írás, ami két szempontból igyekszik kétségbe vonni a pornográfiára vonatkozó negatív kutatási eredményeket. Az egyik szerint csak akkor lehetne hiteles kísérleti eredményekhez jutni, ha pornótól még érintetlen gyerekek csoportját tennének ki pornográf felvételeknek és utána egy kontrollcsoporthoz mérnék az attitűdváltozásukat. Ez azonban törvényellenes lenne, ezért nincs egyetem, amelyik vállalná.

Folytatás a Képmás magazin júniusi számában!