Eltérők az elhízás rizikófaktorai a fiúknál és a lányoknál

Bár néhány magatartás a fiúk és a lányok esetében egyaránt növeli az elhízás kockázatát, a legújabb kutatás szerint felfedezhetők nemi eltérések.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. augusztus 21. Gyarmati Orsolya

Bár néhány magatartás a fiúk és a lányok esetében egyaránt növeli az elhízás kockázatát, a legújabb kutatás szerint felfedezhetők nemi eltérések.


Dr. Elizabeth Jackson, a Michigan Egyetem Orvosi Karának kutatója elmondta, hogy a sportcsapatban való részvétel például csökkenti az elhízás kockázatát a 11-15 év körüli iskolás fiúk esetében, a hasonló korú lányok esetében azonban nem. A tejivás ugyanakkor a lányok számára nyújt nagyobb védelmet az elhízás ellen.

A Pediatrics augusztus 12-i internetes számában közzétett kutatásból azonban az is kiderült, hogy bizonyos magatartások a fiúk és a lányok számára is ugyanúgy növelik az elhízás kockázatát. Az iskolai ebéd rendszeres fogyasztása például a fiúk esetében 29, a lányok esetében pedig 27 százalékkal növeli az elhízás valószínűségét, míg a legalább napi két óra tévézés mindkét nem számára 19 százalékkal fokozza az elhízás kockázatát.