Emmi: járhatnak bölcsődébe a gyeden és gyesen lévők gyermekei is
Minden gyeden és gyesen lévő szülő beadhatja bölcsődébe gyermekét ha újra munkába áll, és a gyermek már elmúlt egyéves - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.
Minden gyeden és gyesen lévő szülő beadhatja bölcsődébe gyermekét ha újra munkába áll, és a gyermek már elmúlt egyéves – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.
Az államtitkárság a Népszabadság keddi cikkére reagált, amelyben azt írták: bár januártól hatályba lépett a gyed extra csomag, amelynek egyik elemeként az anyák a gyermek egyéves kora után a gyermekgondozási díj (gyed) folyósítása mellett is dolgozhatnak, a hatályos jogszabályok alapján nem egyértelmű, hogy a bölcsődék és családi napközik felvehetik-e a gyedben részesülő anyák gyermekeit, a gyermekvédelmi törvény vonatkozó passzusát ugyanis elfelejtették módosítani.
Az Emmi felhívta a figyelmet arra: a főszabály a gyermekvédelmi törvényben kimondja, hogy a gyermekek napközbeni ellátását (bölcsőde, családi napközi) azon gyermekek számára kell megszervezni, akiknek szülei, nevelői, gondozói dolgoznak vagy munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésen vesznek részt. Emellett a gyed extra 2014-es bevezetésével a törvény lehetővé teszi, hogy a gyed folyósítása mellett, amennyiben a szülő dolgozik, a gyermek egyéves kora után napközbeni ellátásban részesülhessen.
A jogszabály azt is meghatározza, kik élveznek előnyt a bölcsődei jelentkezéskor. A törvény mások mellett ide sorolja azokat a gyermekeket, akiknek két vagy több testvérük van, valamint akiket egyedülálló vagy időskorú, esetleg olyan ember nevel, aki valamely egyéb ok miatt a gyermekről nem tud gondoskodni. E kedvezményezett körbe nem tartozik bele az az édesanya, aki munkavállalás miatt kívánja bölcsődébe adni gyermekét; az ő gyermekét tehát nem kezelik ugyan kiemelten a helyek betöltésénél, ettől függetlenül azonban szintén felvehető a bölcsődébe, akkor is, ha az anya gyedben részesül – közölték.