Emmi: újfajta együttműködéseket indíthat el az iskolai közösségi szolgálat

Újfajta együttműködéseket indíthat el az önkéntességet támogató iskolai közösségi szolgálat; az ötvenórás szolgálat teljesítését ebben a tanévben kezdhették el a diákok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2013. június 28. Gyarmati Orsolya

Újfajta együttműködéseket indíthat el az önkéntességet támogató iskolai közösségi szolgálat; az ötvenórás szolgálat teljesítését ebben a tanévben kezdhették el a diákok – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára.


Sipos Imre a témáról tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a megújult Nemzeti alaptanterv egyik eleme az önkéntességet támogató iskolai közösségi szolgálat.

Az érettségi bizonyítvány kiadásához szükséges ötven óra szolgálatot elsősorban a szorgalmi időszakra kell szervezni, ugyanakkor a jogszabály betartásával a nyári szünidőben végzett tevékenység is beleszámítható. Ez utóbbihoz az intézmény hozzájárulása szükséges – magyarázta a helyettes államtitkár, hozzátéve, hogy a szolgálat azoknak a nappali tagozatos diákoknak kötelező, akik 2016. január 1. után érettségiznek.
Az elmúlt két hónap alatt nyolc városban tartottak ezzel kapcsolatban előadásokat tájékoztató napok keretében, pedagógusoknak és tanulóknak, valamint a fogadó intézmények szakembereinek.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a köznevelési törvény alapján a diákok egyénileg vagy csoportosan láthatnak el szociális, környezetvédelmi feladatokat. Ez csak intézményi keretek között történhet, megszervezése pedig az iskola feladata. Nem munkáról, hanem segítő tevékenységről van szó, és a szülők jóváhagyása nélkül nem folytatható – tette hozzá Sipos Imre.

A helyettes államtitkár elmondta még, az ötvenórás keretet három tanévre elosztottan és alkalmanként három órában tervezik az intézmények. Nagyon fontosnak nevezte, hogy ezáltal újfajta együttműködések alakulhatnak ki, amelyekkel a társadalmi felelősségvállalás szemléletét szándékoznak erősíteni. Minden iskolának lehetősége van ugyanakkor arra, hogy saját arculatához illeszkedő tevékenységeket válasszon – jegyezte meg.

Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet vezetője azt hangsúlyozta, hogy a közösségi szolgálat az emberek közötti kapcsolati háló megerősítését és bővülését segítheti. Olyan társadalmi csoportok és egyének találkozhatnak egymással, amelyek-akik egyébként nem biztos, hogy kapcsolatba lépnének egymással. Az intézet kezdettől bekapcsolódott a programba – mondta, hozzátéve, hogy a szolgálat rövid távon is hasznos a diákoknak, hosszú távon pedig segít a társadalomnak is.

Bodó Márton az intézet tudományos munkatársa arról beszélt, hogy a tájékoztató napokon mintegy hatszázan vettek részt, a pedagógusokat, osztályfőnököket, koordináló tanárokat arról informálták, milyen teendőjük van a szolgálattal kapcsolatban. Ősszel várhatóan ingyenes akkreditált képzés is indul – mondta, megemlítve, hogy a közösségi szolgálat portálját szeptember óta már több mint harmincezren látogatták meg.