Esküvőre készülünk vagy házasságra?

Az esküvőt jó esetben nemcsak sok ünnepi előkészület előzi meg, hanem egy jól átgondolt döntés is. Mi kell ahhoz, hogy felismerjük és ne szalasszuk el a nagy Őt? Mi módon kerülhetjük el az elhamarkodott és a későn meghozott döntés tévútjait? Hogyan lehet a kimondott igent életre szólóvá tenni? A kérdésekre Somogyiné Petig Krisztina válaszol.

– Sok film, lányregény, szellemi áramlat és ezoterikus jóslat erősíti bennünk a felfogást, hogy egyetlen Igazi létezik, Őt kell megtalálnunk. Ez egy kicsit nagy kihívás, még ha feltételezzük is, hogy a Gondviselés vagy sors jóvoltából valahol találkozunk vele a közeljövőben. Vajon életünk során hány olyan emberrel hoz össze a véletlen, akiben megtalálhatnánk a nagy Őt?  

– Olyan „Igazit” nem fogunk találni, akivel munka és erőfeszítés nélkül boldogok leszünk. Minden házasság sikere attól függ, hogy a házasfelek mennyi energiát fektetnek bele, és hogy hajlandók-e a konfliktusaikkal építő módon megküzdeni. Ugyanakkor vannak olyan egyéni tulajdonságok és tulajdonság-összeillések, amelyek befolyásolják az együttélés sikerét. A különböző pszichológiai iskolák különféle szempontokat hangsúlyoznak a párválasztásban. A kutatások és a tapasztalatok többsége azt sugallja, hogy a hasonlóság szerepe tagadhatatlan mind a párválasztás, mind a házastársi kapcsolat zökkenőmentessége szempontjából. Számos vizsgálat kimutatta, hogy ez szükséges a közös identitás (közös világ) megéléséhez. Könnyebb a kommunikáció, ha hasonló kultúrához vagy társadalmi réteghez tartozunk, ha hasonló az érdeklődési körünk, a hitünk. A személyiség és a családi háttér hasonlósága szintén segíti a kölcsönös megértést. 

Zsák a foltját 

Vannak, akik azt hangsúlyozzák, hogy azok a párok lesznek boldogok, akik kiegészítik egymást, pótolva egymás hiányzó tulajdonságait. A másik személy eltérő vonásai vonzóak lehetnek, és a leendő család erőforrásait növeli, ha sokféle tulajdonság megjelenik a házasfelek személyiségében. A túl nagy különbözőség azonban sok konfliktus forrását is jelentheti.  

Nyereség-veszteség

A csereelméletek feltételezése szerint a házasságból nyerhető nyereségek és a befektetett energia nagyságának aránya lesz a döntő kritérium a megfelelő társ kiválasztásában. E megközelítés szerint az ismerkedés során úgy viselkedünk, mint a gazdasági szakemberek, és itt nincs szó a szerelem sodró erejéről.

Romantikus szerelem

Vannak olyan pszichológiai elképzelések, amelyek szerint a tudattalan vonzódás fogja meghatározni a párválasztásunkat: azokba szeretünk bele, akik emlékeztetnek minket a gyermekkori gondozóinkra, tehát egyfajta otthonosság élményét nyújtják. Az így megkötött házasságok kapcsolati viszonyaiban az ismerősség miatt jól tájékozódunk, ugyanakkor akaratlanul is reprodukálhatjuk a negatív hatásokat, amelyeket a gyermekként megtapasztaltunk.   Ritka az olyan kapcsolat, ahol minden területen tökéletes az összhang, és a jól működő kapcsolat számukra is csak  akkor sikerül, ha megdolgoznak érte. Azonban, ha nagyon kevés területen értenek egyet, meggondolandó, hogy összekössék-e az életüket. Lehetnek boldogok azok is, akik kevesebb területen illenek össze, de nekik többet kell ezért küzdeni. Ilyen szempontból nem túl előnyös az a gyakorlat, hogy az együtt járó és ismerkedő párok szexuális életet élnek, ugyanis a testi kötődés az összeillés csalóka látszatát kelti, és elfedi a többi terület összhangjának esetleges fejletlenségét.   

– Van olyan típus, aki nagy valószínűséggel nem is fog lángoló szerelembe esni? Vagy mindenkire lecsaphat váratlanul a nagy érzelem?

– Vannak olyan egyéni, személyiségbeli tulajdonságok is, amelyek befolyásolják mind a szerelembe esés, mind a párkapcsolatban való részvétel módját. A jól működő házassághoz a személyiség megfelelő érettsége szükséges. Az érettség első kritériuma a kialakult identitás, enélkül az intimitás és elköteleződés nehéz. Az elkülönülés és beolvadás állandó feszültségét ugyanis csak az tudja egyensúlyban tartani, aki tudja önmagáról, hogy ő kicsoda, és mit akar az életben. A kapcsolat sikerét nagyban befolyásolja az önértékelés, az érzelmi és társas kompetenciák fejlettsége. Fontos még a felelősségvállalás képessége és az önreflexiós készség, amelyek segítségével a személy képes a kapcsolat tudatos alakítására.    

A kötődéselmélet párhuzamot von a csecsemőkori kapcsolati élmények és az intim kapcsolatokban való részvételünk módjai között. Eszerint azok tudnak mély, felelős és elkötelezett szerelmi kapcsolatot kialakítani, akikben kialakult a biztos kötődés képessége. A bizonytalanul-elkerülő módon kötődő emberek kevésbé hajlamosak lángoló szerelembe esni, és nem szeretik a túl szoros intimitást. A bizonytalanul-ambivalensen kötődők általában könnyen és hevesen szerelembe esnek, de nehezen őrzik meg a kapcsolat stabilitását: vágynak a közelségre, ugyanakkor nem tudják jól kezelni az intimitást.  – Jogos félelem, hogy ha valaki nem érezte még a mindent fölülíró szenvedélyes szerelmet, és mégis házasságot köt, majd akkor lepi meg az érzés, amikor már elköteleződött?

– A szenvedélyes szerelem afféle „hormonális ragasztó”, de idővel csökken a mennyisége, és akkor szokott gond lenni, ha semmi más nem köti egymáshoz a párt. Nélküle szegényebb a kapcsolat, de önmagában nem tartja össze a házasságot. A kapcsolat akkor lesz kiegyensúlyozott, ha az alábbi három összetevő: a szenvedély, az intimitás és az elköteleződés együtt van jelen benne. Azonban mindhárom összetevő állandóan fejlesztendő. A szenvedély nélküli házasságkötésnél nagyobb az esélye egy későbbi külső vonzódásnak. Lehetséges az is, hogy azért nincs szenvedély a házasságban, mert annyira kicsi az összeillés. Ilyenkor valóban megvan a veszélye, hogy a ki nem elégült vágy egy házasságon kívüli kapcsolat felé sodorja az embert. Azonban a szerelem a nem ápolt kapcsolatban is elhamvad, és talán egy harmadik személlyel kapcsolatban lángol fel ismét. De egy különleges vonzerőt jelentő külső szerelem akkor is meglepheti az embert, ha viszonylag erős az intimitás és az elköteleződés a házasfelek között. A fellobbanó szenvedély olyan sodró erejűnek tűnik, hogy látszólag mindent felülír. Az ember sokszor sorsszerűségként éli meg, és tehetetlennek érzi magát vele szemben: „sajnálom, nem tudok mit tenni”. A szenvedély a valóságban azonban az érzelmek indulati szférájában tombol, hevessége átmeneti, és független a mély érzelemtől és kötődéstől. Lehetőségünk van arra, hogy ne a szenvedély diktálta módon cselekedjünk, hanem a házastársi kapcsolatba kapaszkodva, annak megújításával és megerősítésével vészeljük át azt a próbatételt, amelyet az indulataink okoznak számunkra. A házastársi kapcsolat kiállhatja a külső vonzódás nem kis próbáját – ha mindkét fél hajlandó megküzdeni érte. 

A cikk folytatása a www.kepmas.hu/Jelenlét rovatban olvasható!