Esztergomi Leánynevelő Intézet: ha film lenne, Oscart kapna. De ez a valóság.

Nyílt titok, hogy az állami gondozott fiúk és lányok kifejezett célpontjai az emberkereskedőknek, mégis úgy teszünk, mintha Magyarországon nem is létezne gyermekprostitúció. Nem képezi közbeszéd tárgyát, nem látunk ezzel kapcsolatban prevenciós kampányokat, jóformán nincsenek számukra rehablitiációs programok, intézmények, védett házak, néhány civil és szakmabeli kezdeményezéstől eltekintve hiányzik egy  releváns védelmi háló, amely megakadályozná, hogy be- és visszakerüljenek a prostitúcióba.

Úgy néz ki, Schermann Márta Árvaálom projektje végre megtöri a csendet, ráadásul az esztergomi leánynevelő intézet az EMMI is komoly gesztust tett, ugyanis közel harminc újságírót engedett be a zárt intézetbe, ahol a sajtó résztvevői betekintést kaptak a lányok mindennapjaiba, történeteibe. A Díványnak külön válaszolt az intézmény igazgatóhelyettese, Horváth Zoltán, megszólalt az egyik bentlakó kislány Judit (a nevet megváltoztattuk), de a témával kapcsolatban Földi Ágnes, a Szexmunkások Érdekvédelmi Szervezetek vezetője is megosztotta véleményét.

Most vagyok tizenhat. 14 évesen kerültem ide. Hogy előtte hol voltam? Hát csavarogtam, meg aztán drogoztunk. Egy idő után naponta, ha volt miből. Miből volt rá pénzem? Hát loptunk, innen onnan, boltól. Furcsa volt bekerülni ide, de már itt vannak a barátaim, nem is hiányzik a nyolcadik kerület. Júniusban jár le a két évem, de megmondom őszintén, hogy félek is tőle. Mármint tudja, hogy mi lesz velem. Szoktunk erről beszélni a csoportvezetőmmel. Amúgy hat testvérem van, de a legtöbb úgy mint én, intézetben, mert nem foglalkoztak velünk. Volt olyan, hogy nem volt mit enni, hogy megvertek minket. Hogy hiányoznak-e a testvéreim? Miért, magának nem hiányoznának? Amúgy, igen, mindegyik.  Mindegyik egy kicsit másért. (Judit)

Büntessük, ne büntessük?

A társadalmi diskurzus általában arról szól, ha a prostitúcióról beszélünk, hogy üldözzük azt, vagy inkább teremtsük meg a prostituáltként dolgozó nők/férfiak törvényes és kulturált munkakörülményeit? A vita évek óta azon megy, hogy  a büntető és szabálysértési jogszabályokat a prostituált, a kuncsaft, a futtatók, a kerítők, vagy az emberkereskedők ellen kell- e bevetni.

Arról már nem igazán beszél senki, hogy mi a teendő a gyerekek tömeges szexuális kizsákmányolásával, miként lehet rehabilitálni azokat a fiatalokat, akik valamennyi időt eltöltöttek prostituáltként, és hogyan lehet megóvni őket attól, hogy az állami gondoskodásból kiszakadva újra a futtatók kezébe kerüljenek?

Minderről nehéz úgy beszélni, hogy a szociális és gyermekvédelmi törvény nem tartalmazza a ,,prostituált”, ,,emberkereskedelem”, ,,prostitúció” szavakat, így elvileg rászoruló sincsen, vagyis ellátást sem kap senki. Magyarul: jelenleg nem folyik államilag kézben tartott, rendszeres, szakszerű ellátás az emberkereskedelem áldozatai számára, még ha azok gyerekek, vagy 18 év alattiak is.

Néhány civil szervezet és szakember kemény munkájától eltekintve ezek a fiatalok magukra és a gyermekvédelem több sebből vérző szolgálataira, intézményeire vannak hagyva. Bár a nevelők előtt sok esetben nem titok, hogy a futtatók konkrétan a ház elől viszik el a lányokat, nem tudnak, és nem is mernek tenni ellene, ugyanis nincs számukra hatósági védelem. Bár voltak ezzel kapcsolatos próbálkozások, a Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom kezdeményezte, hogy a gyermekvédelemben dolgozók legyenek kötelesek jelenteni a gondozásukban lévő fiatalok prostitúciójára utaló körülményeket, “cserébe” pedig kapjanak hatósági védelmet, de a javaslat nem került az országgyűlés elé.