Bár a hazai tudomány a 19. század közepétől a női művelődés történetét sok szempontból vizsgálta, a nők szerepe az elmúlt évszázadok társadalmi és kulturális folyamataiban a mai napig sem vált kellőképpen láthatóvá. Pedig eleink zsoltároskönyveket, háztartási füzeteket éppúgy forgattak, mint szerelmes regényeket.
Mivel az asszonyi művelődés jellege, tágassága vagy szűkössége mindig szoros összefüggésben volt a nőknek a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt – gyakran méltatlan – helyével, történetét csak a mindenkori kulturális élet egészének tükrében érdemes szemlélni – tájékoztat a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum a múzeum és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete napokban megnyílt közös könyv- és művészettörténeti kiállításáról.
Alkotók és olvasók
A női művelődés alkotói és befogadói oldala a felvilágosodás koráig nem különült el élesen egymástól: első női költőink, íróink vallásos énekek szerzésével vagy idegen nyelvű szövegek magyarra fordításával, éppúgy, ahogy női mecénásaink vallásos könyvek megjelenésének támogatásával, az általuk is gyakorolt mindennapos áhítati élet eszköztárát gyarapították. A 18. századig Magyarországon általánosan elterjedt latin nyelvű tudományosság peremén anyanyelven író, vagy külföldi munkákat magyarra fordító asszonyok ugyanakkor fontos szerepet játszottak a magyar nyelv fejlődésének folyamatában is. A 18–19. század fordulójától pedig a társadalom egyre jelentősebb szerepet szánt a nőknek a nemzeti művelődés – irodalom, képzőművészet, nyelvművelés – honleányi támogatásában.
Bútorok, szépséges festmények
A kiállításon a 16–19. század között kiadott, hat tematikus blokkba rendezett, női művelődési vonatkozású könyveken kívül festmények, akvarellek, sokszorosított grafikai lapok és iparművészeti tárgyak is szerepelnek. A Petőfi Irodalmi Múzeum és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete könyv- és művészettörténeti kiállítása november 25-ig látogatható.
A kiállításon a 16–19. század között kiadott, hat tematikus blokkba rendezett, női művelődési vonatkozású könyveken kívül festmények, akvarellek, sokszorosított grafikai lapok és iparművészeti tárgyak is szerepelnek. Interieur-ök kialakításával bemutatjuk a női művelődéshez – írás, olvasás, zenélés – kapcsolódó korabeli bútorokat, tárgyi eszközöket. Önálló blokkban mutatjuk be azokat az ábrázolásokat, melyek a különböző társadalmi rétegekből származó nők olvasásának eltérő megítélésére világítanak rá.
A hat tematikus blokk közül figyelemreméltó a “Védelmező, erős pajzs” – A vallásos női műveltség a 15–18. században című. A középkortól a 18. századig a hazai női művelődés alapvetően vallásos jellegű volt. Korai hazai nyelvemlékeink közé tartoznak a 16. század első negyedéig a Nyulak szigetén (ma Margitsziget) élő domonkos és az óbudai klarissza apácák által másolt, illetve a számukra készített magyar nyelvű kódexek. Ezek bibliai szövegek és imádságok mellett a kolostori élet szabályaival is megismertették használóikat.
Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum
A kódexmásoló domonkos apácák közül név szerint ismerjük Legéndy Katót és Ráskay Leát, aki feltehetően a kolostor titkára és könyvtárosa is volt. A török kiűzése után Magyarországon ismét megtelepedett apácarendek néhány tagja (Újfalusi Judit, Sigray Erzsébet Róza) is foglalkozott vallásos művek magyarra fordításával.
Bábeseterség, gyermekgondozás a 18. században
Nagyot lépünk az időben, amikor A “A szép nemnek hasznára és mulatságára” – Nőknek szóló kiadványok a felvilágosodás és a kora-reformkor időszakában című blokk női kiadványait nézzük. Egy részük életviteli tanácsokat, illetve gyakorlati ismereteket tett közzé. A gazdasszonyoknak szánt útmutatók mellett számos magyar nyelvű könyv jelent meg például a bábamesterségről, a gyermekek gondozásáról, neveléséről, a betegápolásról.
Zsebkönyvek, gyakorlati tanácsok
A nőknek szánt kiadványok legjelentősebb részét azok a többnyire metszetekkel illusztrált zsebkönyvek tették ki, melyek háziasszonyoknak szóló gyakorlati tanácsokat, történeti, irodalmi, tudományos ismereteket, illetve elbeszéléseket, verseket egyaránt tartalmaztak (Uránia). Céljuk – ahogy néhány kiadvány címében is olvashatjuk – a “hasznos gyönyörködtetés”, azaz az ismeretterjesztés és a szórakoztatás volt. Az 1820-as évek alkalmanként női költők verseit is tartalmazó, női nevet viselő irodalmi almanachjai (Hébe, Aurora, Aspasia, Aglaja) ugyanakkor a hagyománytisztelő és az új törekvések harcának egyik színtereként fontos szerepet játszottak a hazai irodalmi közéletben is. A 18–19. század fordulóján a kassai Landerer kiadó Rózsa Szín Gyűjtemény című sorozatában megjelentek a kifejezetten nőknek szánt regények, melyek között érzelmes és kalandos történeteket egyaránt találunk.
