Ezt látja olvasáskor egy diszlexiás!
Tavaly egy angol egyetemistánál, bizonyos Daniel Brittonnál diszlexiát diagnosztizáltak az orvosok. Amikor Britton mindezt közölte csoporttársaival és a tanáraival, mindenki csak nézett rá, lustának és hülyének, de legjobb esetben is lassúnak titulálták, így a London School of Communications tervezőgrafikusa úgy döntött, elmagyarázza környezetének, mit is jelent ezzel a betegséggel küzdeni.
Tavaly egy angol egyetemistánál, bizonyos Daniel Brittonnál diszlexiát diagnosztizáltak az orvosok. Amikor Britton mindezt közölte csoporttársaival és a tanáraival, mindenki csak nézett rá, lustának és hülyének, de legjobb esetben is lassúnak titulálták, így a London School of Communications tervezőgrafikusa úgy döntött, elmagyarázza környezetének, mit is jelent ezzel a betegséggel küzdeni.
Tervezett hát egy betűtípust, amit ráadásul diszlexiának keresztelt, és ami megpróbálja szemléltetni azt a frusztrációt, amit egy diszlexiás olvasás közben érez. A betűtípus alapját a Helvetica betűtípus adta, Britton csak elvette körülbelül a negyven százalékát a betűk alapvonalainak, hogy azokat nehéz, sőt bizonyos esetekben lehetetlen legyen kivenni.
Annak, hogy a tervező a negyven százalékát vette el a betűknek természetesen nincsenek tudományos alapjai, és nem jelenti azt, hogy a diszlexiások negyven százalékkal látnak valójában kevesebbet bizonyos betűkből, viszont remekül szemlélteti, mennyivel növekszik az idő, amit egy-egy betű kisilabizálásával tölt el a diszlexiás olvasó.
“Angliában a reklámok telis-tele vannak furcsa, feje tetejére állított betűkkel vagy csokorba állított szavakkal, amiket nekem nagyon nehéz megfejteni. Nincs fogalmuk, ezek mennyire zavaróak tudnak lenni” – mondja. “Még ha a szöveg teljesen normálisan is néz ki, a dekódolásért felelős része az agyamnak mégis képtelen megbirkózni annak jelentésével.”