Fejre esett a gyerek? Megmondjuk, mikor essen pánikba!

A fiam az ön- és közveszélyes kategóriába tartozik, másfél éves, sokkal bátrabb, mint amilyen ügyes, de ahhoz elég ügyes, hogy ötpercenként navigálja bele magát lehetetlennél lehetetlenebb helyzetekbe.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2014. június 03. Gyarmati Orsolya

A fiam az ön- és közveszélyes kategóriába tartozik, másfél éves, sokkal bátrabb, mint amilyen ügyes, de ahhoz elég ügyes, hogy ötpercenként navigálja bele magát lehetetlennél lehetetlenebb helyzetekbe.


Már a télen nyilvánvalóvá vált, hogy idén nyáron nem fogunk unatkozni, pedig akkor még inkább a lakáson belül élte ki a kalandorságot, de így is többször kerülgetett a szívroham, amikor a szék tetején állva találtam az épp hogy csak járni tudó gyereket.

Bár egyébként a “jó, max. leesik, majd megtanulja, és legközelebb nem mászik fel rá” iskola híve vagyok (nyilván nem hagyom olyan magasságban bohóckodni, ahonnan komolyan megütheti magát), néhányszor igen komoly önmegtartóztatás kellett hozzá, hogy ne szedjem le azonnal a székről, ágyról, kanapéról, amikor láttam, hogy esés lesz belőle.

Amióta kitört a tavasz (nyár), a játszótéren adja elő ugyanezt, kizárólag az ötéveseknek fenntartott mászókákra mászik fel, meg a kerítésre, jó magasra, utóbbi csak azért kellemetlen, mert fogalma sincs, hogy jöjjön le. Én meg álldogálok robbanásra készen fél méterre tőle, hogy ha esik, még alányúlhassak, de azért kísérletezhessen, gyakorolhasson is.

Egy szó mint száz, 2-3 hónapja lóg a levegőben egy nagyobb zakó, és minden megúszott esés után hálát rebegtem az őrangyalainak, és igyekeztem tudatosítani magamban, hogy a nagy számok törvénye alapján az egyik ilyenből ügyelet lesz.