Fél év sötétség és még élvezik is

Utálod a telet? A gyerekeid is? Pedig december 21. az év legrövidebb napja, vagyis ma kezdődik a csillagászati tél, ami egyben azt is jelenti, hogy lesz még egy pár sötét délutánunk tavaszig. De ez nem jelenti azt, hogy a lakásban kell ülni márciusig, vegyetek példát a norvégokról, náluk fél évig fel sem kel a nap, mégsem fordulnak be. Hogy csinálják?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
hideg
2017. december 22. Dívány

Mindig is utáltam a telet, hideg van, sötét, az embernek nincs kedve kimenni a szobából, nem is mentem ki márciusig. Csakhogy kisgyerekes anyukaként kissé módosul a helyzet: a kisgyerekek nem bírnak ki napokat a lakásban. Vagy a lakás nem bírja. A lányom ráadásul szemlátomást örökölte tőlem mindezt, és úgy néz rám, mint egy őrültre, ha sétálni akarok indulni sötétben. Mi a megoldás erre, mit lehet csinálni hidegben és sötétben, hogyan éljük túl ezt a három hónapot?

Épp ezen merengtem, amikor belefutottam egy cikkbe a sarkkörön túl élő norvégokról. A norvégok és a többi skandináv nép körében nem ritka a téli depresszió (számomra maximálisan érthető okokból), ugyanakkor érdekes módon az ország északi részén, ahol tényleg fél évig sötét van, a téli depresszió lényegesen ritkább, mint mondjuk Dél-Norvégiában. Mit csinálnak a sarkkörön túli felnőttek és gyerekek, miért nem depiznek?

Tromso-ban kifejezetten szeretik a telet

Én azon nyafogok, hogy délután ötkor már sötét van, ahelyett, hogy örülnék, hogy egyáltalán felkel a nap. A norvég Tromso városa a sarkkörtől még 300 km-re északra helyezkedik el. Novembertől januárig éjszaka van, vagyis három hónapig egyáltalán nem kel fel a nap, utána aztán pár órára felkel, mígnem májustól júliusog le sem megy. Júliustól kezdve fokozatosan rövidülnek a nappalok, aztán jön megint a november. Mondjuk van gyönyörű északi fény, de azért attól még nem lesz világos.

A kutatások szerint a tromso-iak ettől mégsem borulnak ki és meg sem bolondulnak: a mentális zavarok gyakorisága nem igazán függ az évszaktól, vagyis nem túl gyakori náluk a téli depresszió. Vannak néhányan, akik télen rosszabbul alszanak, fáradékonyabbak, de nem többen, mint a déli országokban. Azaz, mintha nem igazán hatna rájuk a három hónap sötétség.

A tromso-i lakosoknak mind van egy-egy elméletük arra, miért nem depiznek télen. Van, aki a halolajra esküszik, mások fényterápiás lámpákat használnak (ezek nagyon erős fényű lámpák, reggel kell a fényükben tölteni húsz percet, ha az ember téli depressziós vagy meg akarja előzni). Mások szerint a sok téli programlehetőség vagy a napi rendszerességű sífutás (azzal járnak dolgozni, iskolába) miatt nem depressziósak. Az ott kutató amerikai pszichológus szerint leginkább az a meglepő helyzet, hogy egyáltalán nem tulajdonítanak nagy jelentőséget ennek az egésznek. Nem paráznak rá a hosszú télre.

A cikk itt folytatódik!