Feszült helyzetek, okos feloldások

Amikor egy szülő ideges, feszült vagy mérges azért, mert a gyermeke valami olyat csinált, ami neki nem tetszik, a gyerek látja ezt, és nagyon fontos tudnia, mi váltotta ki anyából vagy apából ezt a reakciót.

Ám számára nem az a lényeg, hogy részletesen magyarázzuk el, miért is helytelen, amit tett. Az ő fejében olyan gondolatok cikáznak ilyenkor, mint “Bajban vagyok?”, vagy: “Az én hibám?” de leginkább az, hogy “Fontos vagyok neked?”

A gyerekek számára rendkívül nyugtalanító, ha azt látják, a szüleik mérgesek, de azt nem tudják, vajon ettől még rendezhető-e a köztük lévő viszony? Éppen ezért lenne fontos, hogy szülőként igyekezzünk mindig éretten és felelősségteljesen kifejezni a bennünk lévő indulatokat, érzéseket anélkül, hogy a gyereket hibáztatnánk, kritizálnánk, megszégyenítenénk, vagy akár csak kiabálnánk vele.

Fontos lenne tudatosítanunk mind magunkban, mind a gyerekben, hogy frusztrációink, feszültségeink oka általában nem kizárólag csemeténk! A legtöbb esetben egy szülőnek több irányból érkező stresszel is együtt kell élnie. A feszültséget keltő helyzetek közül a gyerek viselkedése csupán egy, ám ezt a gyerek nincs tudatában, így könnyen kialakulhat benne az a kép, hogy annak, hogy anya vagy apa ideges, mérges, türelmetlen, kizárólag ő tehető felelőssé, vele van a baj, ő az oka minden rossznak.

Ennek a helyzetnek a megelőzése érdekében nagyon fontos egyszerű, érthető mondatokkal összefoglalni a gyereknek a valóságot, például így: “Tudod, ma reggel nagyon rossz a kedvem, mert fáradt vagyok és rengeteg a teendőm. Tudom, hogy az előbb idegesen szóltam rád, de ennek nem te vagy az oka, csak a bennem lévő feszültség.” Egy ilyen mondat hallatán a gyereket ugyan továbbra is zavarni fogja, hogy rossz a kedvünk, de legalább attól megkönnyebbül, hogy mindennek nem ő az oka.

Sokat segíthet egy ölelés ilyen esetekben, ami megerősíti a gyereket abban, hogy szeretjük és számíthat ránk, írja a Peaceful Parent.

Vannak szülők, akik mindenáron meg szeretnék védeni a gyereküket attól, hogy lássák a feszültséget, az idegességet, és egyfajta maszkot erőltetnek magukra, például mindig nagyon-nagyon kedvesen és nyugodtan igyekeznek beszélni a gyerek jelenlétében, miközben belül szomorúak vagy dühösek. Csakhogy ez a lehető legjobban összezavarja a gyereket, hiszen pontosan érzékeli, hogy valami nincs rendben, de nem érti, hogy akkor miért mosolyog mégis anya vagy apa? Az a szülő, aki kerüli azokat a helyzeteket, amikor problémákról kellene beszélnie a gyerekkel, komoly károkat okozhat a gyerekben, aki 100 százalékig érzékeli szülei hangulatait és érzéseit, valamint nonverbális kommunikációja által közvetített dolgokat.

Az egészséges az lenne, ha mindig ki tudnánk fejezni és mutatni a bennünk lévő érzéseket, de olyan módon, hogy a gyermek közben folyamatosan azt érezze: biztonságban van és szeretjük.