Fő a bizalom! – És ha egyszer meginog?

Amikor két ember összeköti az életét, lényegében belehelyezik önmagukat egymás kezébe. Elindul egy növekedési folyamat, amelynek során egyre mélyebben rá tudják bízni magukat a másikra, egyre kevesebb fenntartással el tudják fogadni egymás döntését, értékítéletét.

Persze eleinte az érzelmek is hevesebbek, ez is elősegíti a dolgot. Hiszen sokkal könnyebb bizalmat szavazni valakinek, aki közel áll a szívünkhöz, aki kellemes érzéseket vált ki belőlünk, akinek a lényéből sugárzik, hogy fontosak vagyunk neki. De mi történik, ha valamiért meginog a bizalom?

Amikor az egyik horvátországi nemzeti parkban jártunk, és a parkolótól busszal vittek bennünket a néhány kilométerrel odébb lévő vízeséshez, erőteljesen megtapasztalhattam a bizalom és a szimpátia összefonódását. Odafelé egy kedves, vidám buszvezetőnk volt, aki egyenként köszöntötte a felszálló utasokat, fütyörészve vezetett, és kedélyesen integetett a szembejövő buszok vezetőinek. Annak ellenére, hogy nagyon veszélyesen kanyargó, szerpentines, szalagkorlát nélküli úton mentünk, és mellettünk hatalmas mélység tátongott, valahogy mégis biztonságban éreztem magam – a tériszonyom ellenére is. Visszafelé azonban egy morcos, rosszkedvű vezetőt sikerült kifognunk, aki nem sokat foglalkozott az utasaival, és vezetés közben végig telefonált. Annak ellenére, hogy ugyanazon az úton mentünk vissza, ugyanolyan buszban ültünk, és végső soron baleset nélkül elvitt bennünket a parkolóhoz, nekem azon az úton halálfélelmem volt.

Ez a történet is jól jelzi, hogy sok mindentől függhet az, hogy meg tudunk-e bízni valakiben. A téma szakértői szerint a bizalom kialakulásában a következő tényezők játszanak közre:

·         a kompetencia (az a tapasztalati meggyőződés, hogy az illető ért ahhoz, amit tesz, képes a dolgokat elintézni, megérti és átlátja a helyzeteket),

·         az állandóság (ismételten és hosszú távon bizonyította rátermettségét, megbízhatóságát, kiszámítható, így előre lehet következtetni arra, hogy egy adott helyzetre miként reagálna),

·         a gondoskodás (empátia, a másikért való aktív cselekvés, az a megnyugtató tudat, hogy a mi oldalunkon áll, a javunkat akarja),

·         a becsületesség (őszinte és nyílt, pozitív és negatív tartalmakat egyaránt képes bántó szándék nélkül, tisztelettel kifejezni, a vitában a pró és kontra érveket is felsorolja, nemcsak azokat, amelyek az ő álláspontját igazolják),

·         a hitelesség (amit mond és tesz, az összhangban áll azzal, amit gondol és érez).

Az együtt járás során a legkülönfélébb helyzeteket éljük át a társunkkal, ezek alapján alakul ki bennünk az a nyugodt ráhagyatkozás, hogy igen, vele akarjuk leélni az életünket. Megfigyeljük, hogyan találja fel magát idegen közegben, például egy külföldi kiránduláson. Tapasztalatot szerzünk azáltal, ahogyan másokkal bánik, például a gyerekekkel vagy az idősödő szüleivel egy családi rendezvényen. Megfigyelhetjük egy hivatali ügyintézés során és még sok-sok más szituációban… Azután megszületik a döntés, összeházasodunk, és elkezdjük berendezni a közös életterünket. Az elvárásaink abból táplálkoznak, amit az együtt járás során tapasztaltunk meg egymásról, ám néha ezek nem találkoznak a valósággal. Ilyenkor beszélünk a bizalom megingásáról.

A bizalomvesztés több síkon is bekövetkezhet.

·         A kompetencia területén

Amikor kiderül, hogy a partner nem is annyira ügyes, mint amilyennek a kapcsolat elején látszott. Döntési helyzetekben lefagy, vagy elhamarkodott, rossz döntéseket hoz. Esetleg az elméleti dolgokban erősebb, megbecsült a munkájában, a gyakorlati készségek szintjén azonban esetlenebb. Így a kapcsolat gyakorlati működtetése könnyen az egyik félre marad, s emiatt a hatalmi egyensúly is kibillenhet. Egy ilyen helyzetben mondta egyszer egy feleség a párterápián: „Hat éve cipelem ezt az embert a hátamon. Szeretném, ha végre magától is megtanulna járni.”

·         Az állandóság terén

Amikor az igen nem mindig igen, és a nem nem mindig nem. Amikor az ígéretet nem mindig követi a tett. Azért nagyon kellemetlen a bizalomvesztésnek ez a fajtája, mert a másik fejében állandó kételyeket ébreszt. „Biztosan eljön értem akkor, amikorra megígérte?” „Valóban építhetek rá, számolhatok vele?” A „cserbenhagyó” azonban értetlenül áll a probléma előtt: rá mindig lehet számítani, mindössze két alkalommal fordult elő, hogy valamit nem tudott megtenni, amit a társa kért. Az érintett félben viszont ez a két eset mély nyomot hagyott, és a magára hagyatottság érzése folyamatos éberségre, kételkedésre készteti.

·         A gondoskodás terén

A gondoskodás azért nélkülözhetetlen összetevője a kapcsolatnak, hiszen azt fejezi ki számunkra, hogy „különleges és fontos vagyok a páromnak, mert ezt is megteszi értem”. Ennek az érzésnek az elvesztésével pontosan az az összetevő vész el a házasságból, amely igazán különlegessé, minden más kapcsolattól megkülönböztetetté teszi. Ha valakit megcsalnak, pontosan ezen a területen szerez nehezen gyógyuló sebet. Sokszor hallom tőlük a panaszt: „Évekig mostam rá, a kedvenc ételeit főztem, és ő képes volt elmenni azzal a…” Vagy: „Minden kívánságát lestem, megszakadtam a munkában, hogy egy ilyen életet biztosíthassak neki, ő meg lefeküdt a főnökével.”

·         A becsületességben

Hasonló az állandóságban való csalódáshoz, csak egy fokozattal még rosszabb. Az állandóság terén való bizalomvesztés hátterében ugyanis állhat akaratlan figyelmetlenség vagy a körülmények szerencsétlen összjátéka is. A becsületességben való csalódás azonban valamilyen szintű tudatosságot, szándékosságot is feltételez. Az illető tudta, mi lett volna a helyes, de ő más utat választott. Egy ilyen csalódás után mindig ott vannak a kérdőjelek: „Tényleg ott volt, ahol mondja? Biztosan azzal találkozott, akiről én tudok?”

·         A hitelesség terén

Ha valakinek a hitelességében csalódunk, úgy érezzük, az egész ember más, mint amit kifelé mutat, és amilyennek eddig ismertük. Ez nagyon erős ellenszenvet válthat ki a másikkal szemben, és sok esetben az egész személy elutasítását is maga után vonhatja. Ez a bizalomvesztésnek olyan fokához vezethet, amely egyszerűen lehetetlenné teszi az együttélést. Erről a pontról igen nehéz visszafordítani a kapcsolatot, bár – többnyire megfelelő szakember segítségével – még ekkor sem lehetetlen.

Mit tegyünk, ha megingott a bizalmunk?

1. Nyerjünk időt!

A bizalomvesztés nagyon sürgető krízis. Ha belekerülünk, úgy érezzük, most azonnal meg kell oldanunk, mert különben szétfeszít bennünket. Pedig ez nem lehetséges. A bizalom kialakulása egy hosszú folyamat volt, heteket, hónapokat, olykor éveket vett igénybe. Hogyan lehetne akkor az elvesztett bizalom helyreállítása egy nap vagy néhány óra műve? A kapcsolat elején nulláról kezdtük építeni – most ugyanazt a folyamatot kell végigjárni, azzal a különbséggel, hogy mínuszból indulunk.

2. Kérjünk szakszerű segítséget!

A bizalomvesztéshez gyakran társul a harag, csalódottság, fájdalom, megbántottság érzése, ezek pedig köztudottan elveszik a tisztánlátást, torzítják az objektivitást. Nagy segítséget jelenthet ilyenkor, ha van valaki, aki egy külső, pártatlan nézőpontot képvisel a probléma feldolgozása során. Egy lelkigondozó, párterapeuta nagyon sokat lendíthet ilyenkor a folyamaton. Ám vigyázat! A szakember értékrendje, világnézete sokszor erősen befolyásolja a végkimenetelt. A megcsalásos helyzeteknél különösen érdemes ezeket a kérdéseket előre tisztázni. Vannak ugyanis olyan terapeuták, akik nem azon dolgoznak, hogy a pár eljusson a megerősödött bizalmú, újra elköteleződött, monogám kapcsolatig, hanem abban próbálnak „segíteni” nekik, hogy el tudják fogadni a jövőben a társuk külső kapcsolatait anélkül, hogy ez a házasság végét jelentené. Mivel ez a szemlélet alapvetően ellentmond a keresztény értékrendnek, fontos a terapeuta „lecsekkolása” a terápiás folyamat megkezdése előtt.

3. Tegyünk dolgokat „csak úgy”!

A probléma megoldásának kényszere nélkül legyünk együtt, keressük egymás társaságát – pontosan úgy, mint a kapcsolatunk elején. Teremtsünk olyan helyzeteket, amelyekben a párunkat újra vagy egy másik oldaláról is felfedezhetjük! A bizalomvesztés a kapcsolatunk tortájának csupán egy szelete, van még mellette sok másik szelet is. Merjük felismerni azokat is!

4. Fektessünk le új játékszabályokat!

A bizalmi krízis feloldását segítheti, ha új játékszabályokat fektet le a pár, amelyek nagyobb rálátást adnak egymás életére, amelyek a csalódott félnek nagyobb biztonságérzetet kölcsönöznek, illetve szükség esetén „elszámoltatják” a csalódást okozó felet. Két dologra azonban nagyon figyelni kell: a dolog nem fajulhat odáig, hogy a kapcsolat vallató-vallatott, nyomozó-bűnöző vagy szülő-gyerek kapcsolattá minősüljön át. Emellett a játékszabályokat egy meghatározott időre állítsuk fel, hogy a bizalom helyreállítása után felül lehessen bírálni őket, és újakat lehessen alkotni.

5. Időnként beszélgessünk róla, „monitorozzuk” a változást!

A bizalmában megingott fél hajlamos ezt a témát állandóan szóba hozni, ám ez a másikban azt fogja kiváltani, hogy egy idő után teljesen elkerül mindenfajta kontaktust, mert elege lesz abból, hogy mindig erről kell beszélnie. Ennél sokkal jobb, ha előre megállapodnak abban, hogy milyen időközönként térnek vissza erre a kérdésre – olyan gyakorisággal, amely mindkét fél számára elfogadható.

6. Vegyük észre a pozitívumokat!

Krízishelyzetben mindenki hajlamos arra, hogy csupán a negatív dolgokat vegye észre. Ez ellen tudatosan fel kell lépni! Érdemes például naplót vezetni a feldolgozás időszakában, amelybe mindennap bejegyezzük, hogy milyen pozitív dolgok történtek aznap a kapcsolatunkban. Olvassuk fel időnként ezeket saját magunknak és egymásnak, mert ez tudatosítja, hogy mennyi erőforrás van még a házasságunkban, amelyre támaszkodni, építeni lehet.

(Megjelent a Family 2015/1. számában.)