Gyakorlati tippek őrjöngő kisgyerekhez
A dackorszak természetes dolog - mondják a szakemberek. Szülőként mindez persze kevésbé vigasztaló abban a pillanatban, amikor gyönyörű kisfiunk földönfetrengős hisztit rendez a hetes busz kellős közepén, mert nem a kék, hanem a zöld kulacsát hoztuk magunkkal.
A dackorszak természetes dolog – mondják a szakemberek. Szülőként mindez persze kevésbé vigasztaló abban a pillanatban, amikor gyönyörű kisfiunk földönfetrengős hisztit rendez a hetes busz kellős közepén, mert nem a kék, hanem a zöld kulacsát hoztuk magunkkal.
Dr. Harvey Karp amerikai gyermekorvos praxisa során szintén kapcsolatba került egynéhány akarnok kisgyermekkel, és részben tanulmányai, részben tapasztalatai során fejlesztett ki egy csomó gyakorlati, konkrét tanácsot a nehéz helyzetekre. Könyvében az egy és ötéves kor közötti gyermekek szüleit szólítja meg, és igyekszik jól követhető „használati utasítást” adni a dühöngő kis vademberkölykökhöz.
Tényleg vademberek
A vadember-hasonlattal Dr. Karp nem viccel: az éppen csak felegyenesedett, a beszéddel barátkozó kisgyermek idegrendszere és viselkedése is sokban hasonlít barlanglakó őseinkéhez, vagy ha jobban tetszik, nem teljesen megszelídített vadállatkákhoz.
A kisgyermekek agyának logikai működése és érzelemszabályozása még messze elmarad a felnőttekétől, náluk a felnőtt bal agyfélteke dominanciával ellentétben még a jobb agyfélteke működése a hangsúlyosabb. Az érzelemszabályozásért felelős agyterületek épp csak kialakultak, ráadásul labilisabb érzelmi állapotokban a racionalitás szinte teljesen kikapcsol náluk.
Ez egyébként valamennyire a felnőttekre is jellemző: ha nagyon-nagyon dühösek vagyunk vagy félünk, akkor kevésbé tudunk figyelni a hozzánk intézett szavakra. A kisgyerekeknél ez a hatás jóval kifejezettebb: hiába magyarázzuk el neki gyönyörűen felépített logikával, hogy „most nem tudjuk odaadni a zöld kulacsot, mert az otthon van a szekrényben, mi meg itt a buszon, de majd ha este hazaérünk, ihat belőle, addig is itt a kék” – a gyerek ezekből a szavakból már semmit sem fog fel, a szóbeli kommunikációért és racionalitásért felelős agyterülete kikapcsolt, olyan, mintha egy visító csimpánzkölyöknek próbálnánk elmagyarázni mindezt.
A gyerekek erről nem tehetnek és nem direkt csinálják – szülőként ez a gondolat talán segíthet abban, hogy egy hangyányival tovább megőrizzük a nyugalmunkat, és képesek legyünk alkalmazni a Karp által javasolt kommunikációs technikákat.