Gyerekjogok vagy jog a gyerekekhez?

„Ha az rendben van, hogy spermákat és petesejteket adunk-veszünk, sőt, anyaméheket is, és immár – béranyákon, mesterséges megtermékenyítéseken keresztül – arra is lehetőség van, hogy előre rendeljünk gyereket, akkor mi a gond azzal, hogy ugyanezt már megfogant vagy megszületett gyermekekkel tegyük”?

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. november 23. Gyarmati Orsolya

„Ha az rendben van, hogy spermákat és petesejteket adunk-veszünk, sőt, anyaméheket is, és immár – béranyákon, mesterséges megtermékenyítéseken keresztül – arra is lehetőség van, hogy előre rendeljünk gyereket, akkor mi a gond azzal, hogy ugyanezt már megfogant vagy megszületett gyermekekkel tegyük”?


Ilyen igencsak vitaindító kérdéseket boncolgat Alana S. Newman a Bioethics hasábjain. Alana természetesen provokálni akar. Egy nemrég megtartott konferencián sok szó esett arról a gyermekek jogaival kapcsolatban, hogy a gaméta-donorokkal történő kereskedés elképesztő módon dehumanizálja, tárggyá, tulajdonná teszi az embereket.

Egyre több történetet lehet olvasni donoron keresztül megfogant (értsd: mástól származó pete-vagy sperma által fogant) emberekről. Ám miközben hatalmas öröm lehet egy meddő pár számára, ha végül mégis gyermekük születik, van jópár olyan tényező az ilyen jellegű eljárásokkal kapcsolatban, ami aggasztó.

A közhiedelemmel ellentétben a harmadik személy bevonása egy gyermek fogantatásába egyáltalán nem kizárólag barátságos, kedves, meddő párok által használt lehetőség: sajnos vannak, akik a mesterséges megtermékenyítésnek kizárólag az üzleti részében érdekeltek. És ettől kezdve senkit nem érdekelnek a megszületendő gyerekek…

Babák futószalagon

Mitsutoki Shigeta  egy japán  multimilliárdos, aki nemrég tizenhat gyermeket „rendelt” saját hímivarsejtjével – mesterségesen – megtermékenyített thaiföldi béranyákon keresztül. Elszállásolta a gyermekeket pénzért kihordó nőket és a babákat. A béranyákkal kötött szerződésben az állt, hogy amennyiben bármelyik nő „tökéletlen” gyereket hozna a világra, ő tartozik fizetni Shigetának 24.000 dollárt és utána saját magának kell felnevelnie a babát. Egészséges gyermek születése esetén a béranyák 12.000 dollárt kaptak fejenként

Meddőség és a szülőség iparosítása

Kétféle meddőséget ismerünk: klinikait és szociálist. Előbbi rendszerint valamilyen szervi probléma okozza, utóbbiról pedig akkor beszélhetünk, ha valakiképtelen kapcsolatba kerülni valaki olyannal, akivel gyermeket vállalhatna.

A spermabank-ipar eredetileg az eugenetika részeként indult hódító útjára. A klinikailag terméketlen párok először titokban, majd egyre nyíltabban vállalták: noha gyermekük biológiailag nem teljesen az övék, ez nem számít. De emögött ott áll a kérdés: mi történik, ha egy napon minden apa pótolható lesz? És ha eddig azt gondoltuk, hogy az anyaság szent, gondoljunk arra is, hogy egyetlen béranya által kihordott baba 100-300.000 dollárt képes valakinek a zsebébe juttatni.

Vékony határ

Természetesen egyfelől nagyon hálásak lehetünk, amiért ma már a tudomány lehetővé teszi ennyi gyermek megszületését még akkor is, ha természetes úton erre sokszor nem lenne mód. Sokan, akik így fogantak, felnőve maguk is petesejt- vagy hímivarsejt donorok lesznek, így róva le hálájukat.

Ám a fal üzleti vállalkozás és családok boldogsághoz jutása között nagyon vékony. A pénzügyi alapokon nyugvó abortuszok, az eugenetika, a pénzszerzésért folyó sejtfagyasztások és beültetések az emberiség méltóságát teszik kockára.