Gyereknevelés: az elvek elhagyásának művészete

A legtöbb szülő utálja, ha beleszólnak, hogyan nevelje a gyerekét. Különösen érzékenyen érinti a kritika, ha lehet benne valami igazság.

Nyugodtabb lélekkel fogadjuk az olyan megjegyzést, ami teljes félreértésből származik, vagy a mienktől alapvetően különböző értékekre épít, így nem érezzük, hogy magyarázkodnunk kéne magunk vagy a másik előtt. Másfelől viszont talán azért sem szereti az ember hallani, mások szerint mit csinál rosszul, mert aki mondja, talán nem érzi át, miért ez a megoldás a legkisebb rossz nekünk. Pedig valójában a gyermeknevelés sokszor nem a szép elvek makulátlan megvalósítása, hanem a sok tökéletlen megoldás közül a legélhetőbb, legelviselhetőbb kiválasztása.

Ki ne tervezné, hogy mindig nyugodtan fog beszélni a csemetével (fizikai erőszak persze szóba sem jöhet, még az sem, hogy erőteljesebben megragadja a rúgkapáló gyerek lábát, akit nem lehet máshogy bepelenkázni), kiegyensúlyozott napirendet fog követni a család, egészségesen fognak étkezni, nem ülnek majd a képernyő előtt stb. Ki-ki kiegészítheti a saját, ideális képéhez tartozó elemekkel. Persze, intő jel lehetne, hogy a gyermek nélküli élet sem ideális, abban sem mindig csak azt teszi az ember, amit elméletben helyénvalónak tart. Mégis hiszünk benne, hogyha lesz gyerek, minden más lesz, mert akkor már meglesz a megfelelő motiváció.