Ha a némaság kiáltani tudna… kiállítás a gyermekbántalmazásról

„8 év körüli voltam, amikor egy éjjel arra ébredtem, hogy a pizsamafelsőmet a nyakamig felgyűrve, a nadrágomat a bokámig letolva hanyatt fekszem az ágyon, apám a két kezemet csuklónál összefogva a fejem fölött az ágyhoz szorítja, ő pedig meztelen testtel fekszik rajtam.” A gyerekek szexuális bántalmazásáról nyílt fotókiállítás a Katonában.

ARTatlan címmel nyílt fotókiállítás a Katona József Színházban. Az esemény a gyerekek szexuális bántalmazásának továbbra is tabuként kezelt témáját járja körül, miközben arra hívja fel a figyelmet, milyen elképesztően gyakori tragédiákról van szó, és arra: a legtöbb gyermek soha semmilyen segítséget nem kap. Csupán némán tűri, ahogy lelke belehal a fájdalomba.

Az UNICEF statisztikái szerint a világon kb. 120 millió 18 év alatti gyermeket bántalmaznak évente, de persze ezek a számok mindig csak becslések, hiszen a gyermekbántalmazás éppen az a sötét folt, aminek mértékét a legnehezebb pontosan megmondani. Jelenleg Magyarországon egy feltárt esetre legalább 25 nem feltárt jut. És mivel a gyerekeket bántalmazók 90 (!) százaléka családtag, vagy közeli ismerős, szinte lehetetlennek tűnik, hogy a helyzet drasztikusan változzon.

„Négy és hat év körül lehettem, amikor a nagybátyámnak kedve támadt rám. Az emlékezetemben nincs kezdet, nincs idő és nincsenek hangok, csak képek, amik bevillannak.”

Az első személyes beszámoló, ami végre nagy figyelmet kapott, a néhány éve megjelent Bűn vagy bűnhődés című könyv, amelyet az Anoni Mara álnevű szerző írt saját traumájáról, arról a hónapokon, éveken át tartó gyermekkori szexuális zaklatásról, amely felett a családja szemet hunyt, neki viszont sok évtized eltelte után, kétgyermekes anyaként is nap mint nap meg kell küzdenie a trauma okozta, soha nem gyógyuló sebekkel, fájdalmakkal, démonokkal.

„Az abúzus okozta pusztítás hatalmas volt, bizonyos dolgok örökre sérültek, nem javíthatók. Senki sem fogja visszaadni a gyerekkoromat. Nincs kárpótlás a végigszorongott évekért, a magányért, az álmatlan éjszakákért, a rettegésekért.” – írja Anoni Mara, aki egyúttal a beszéljróla.hu honlap alapítója. Ők, azaz a Beszélj róla!-projekt és az UNICEF Magyar Bizottság szervezték az ARTatlanok kiállítást, amely május 31-ig tekinthető meg a Katona József Színházban.

„Később nem csak éjszaka molesztált. Amikor fürödtem, bejött, az ajtón nem volt zár, csak bámult… Rettegtem tőle… Amikor anyum elment otthonról, reszkettem, hogy mikor ér hozzám. Rendszeressé váltak a zaklatásai.”

A tárlat célja a figyelemfelhívás mellett az is, hogy legyenek olyan emberek, akik hajlandóak és képesek felszólalni a gyermekek védelme érdekében és kiállni mellettük, megóvni őket az ilyen tragédiáktól. Mindez pedig csak úgy érhető el, ha a gyerekek minél gyakoribb és részletesebb felvilágosítást kapnak arról, mikor kell segítséget hívni, mikor nem szabad csendben maradni, és mit lehet tenni, hogy eleve elkerüljék az ilyen helyzeteket. Persze azonnal tudható, hogy nagy és drasztikus változást nem várhatunk: a gyerekekben azonnal bekapcsol a szégyen, a bűntudat, amit az elkövetők még rá is erősítenek fenyegetéseikkel, amik sokszor nem a gyerekre, hanem a szeretteikre vonatkozik: „Ha elmondod valakinek, megölöm a testvéreidet.” „Ez a mi titkunk. Nagyon nagy bajba kerülsz a családoddal együtt, ha kifecseged.” – az ilyen és ehhez hasonló mondatok döbbenetesen gyakoriak, és tökéletesen elegendőek ahhoz, hogy egy életre elhallgattassák a gyerekeket…

Magyarországon évente kb. 15 ezer gyermek lesz erőszakos bűncselekmény áldozata. Nálunk is jellemző, hogy az esetek óriási többsége otthon, családon belül történik, így láthatatlan marad.

A Katona József Színház tárlatához kapcsolódóan május 25-én, szerdán 18.00 órakor beszélgetést tart a témáról. Az esten részt vesznek Lénárd Kata pszichológus, Víg Sára pszichológus, Berkesi Zsuzsanna és Pócs Balázs, a www.beszeljrola.hu alapítói.