Ha a szülő látássérült…

Szombat este van az egyik portlandi játszóházban. Gyerekek tucatjai másznak, ugrálnak, rohangálnak a különböző játékokon, miközben szüleik figyelik őket. Eközben az egyik félreeső terembe négy anyuka érkezik azért, hogy a következő két órában történeteket osszanak meg egymással saját életükről. Beszélnek majd a gyerekeikről, a férjeikről, a kutyáikról… ám a kutyáik mind a négyüknek ott fekszenek az asztal alatt. A négy anyuka ugyanis vak.

Tracy Boydnak négy gyermeke van. Örökletes glaukómával született, ami az évek során egyre rosszabbodott. Mára csak elmosódott árnyakat és színeket lát.

A 24 éves Kelsey Sparks retinarendellenességgel jött a világra. Bár képes valamennyire kivenni a körülötte lévő dolgok és emberek alakját, a látása nagyon homályos. A találkozó idején Kelsey éppen az ötödik hónapban volt első gyermekével. A fiatal nőnek rengeteg kérdése volt Tracy-hez: “Hogyan tudok vak emberként gondoskodni egy gyerekről? Hogy tudom őt vinni, amikor az egyik kezemmel a vakvezető kutya pórázát fogom?”

Tracy-nek 18 évnyi tapasztalata van a témában, ezért is döntött úgy barátnőjével, Joy Ross kétgyerekes vak édesanyával, hogy segítő csoportot indítanak hasonló helyzetben lévő társaiknak. “Ha azt látod, hogy egy kisbaba épp egy konektor felé mászik, elhúzod onnan. De mi van, ha nem látod, mit csinál?” teszi fel Tracy a kérdést.

Egy vak szülőnek az életében a tervezés sokkal nagyobb hangsúlyt kap, mint egy látó család esetében. Tracy kizárólag fehér zoknikat vásárol, hogy a párosítás ne okozzon gondot. Minden egyes pelenkázás után bekeni az éppen aktuális kisbaba fenekét popsikrémmel. A telefonja képes hangosan “felolvasni” neki az érkező sms-eket, így Tracy folyamatos kapcsolatot tud tartani nagyobb gyermekeivel, akik otthon rengeteget segítenek kistestvéreik körül: feladják rá a cipőt, bekötik a babaülésbe és összeillő nadrágot és pólót választanak ki neki reggelenként.

Joy-t gyermekkorában diagnosztizálták az uveitist, azaz a szem szöveteinek gyulladásos állapotát, amelynek következtében Joy megvakult a jobb szemére, és a ballal is egyre kevésbé látott. Öt évvel ezelőtt kiderült, hogy kisebbik lánya ugyanebben a betegségben szenved. Joy azóta a bal szeme világát is elvesztette. “Rengeteget sírtam”, mondja Joy. “El sem tudtam képzelni, hogyan fogok gondoskodni a gyerekeimről. De a lányom miatt bátornak kellett maradnom. Megvolt a hitem és a családom, de hiányzott egy olyan közösség, ahol hozzám hasonló emberekkel oszthatnám meg a problémáimat.”

Nemsokára megérkezett a családba Antonia, a vakvezető kutya, aki fordulópontot jelentett Joy életében. Az állat annyira nagy biztonságérzetet adott neki, hogy még bevásárolni is el tud járni azóta. “A lányaim tudják, hogy ha Antonia velem van, biztonságban vagyok. Végre újra gyerekek lehetnek, és ez nagyon sokat számít nekem.”

Rhonda Patrick ugyancsak vak, s számára is nagyon sok segítséget jelent a vakvezető kutya, Dempsey. Amikor Rhonda vásárolni megy, csak megmondja a kutyának, melyik boltba szeretne eljutni, és az állat pontosan odavezeti.

A négy látássérült nő egyetért abban, hogy kutya nélkül szinte lehetetlen lenne boldogulniuk. A sors iróniája, hogy régebben egyikük sem volt kutyabarát. Ma azonban már egészen máshogy gondolkodnak ezekről az állatokról: “A kutyákra alapozunk mindent”, mondja Rhonda a CNN-nek. “Nem csak a saját életünket bízzuk rájuk, hanem a gyermekeinkét is.”