Családháló

Kezdőoldal Háttér Hány éves kortól hagyjuk egyedül?

Hány éves kortól hagyjuk egyedül?

A nyári szünet alatt hatványozottan jelentkeznek a gyerekfelügyelettel kapcsolatos kérdések: bár a szülők több mint négyötöde szerint elsősorban a szülő feladata gyermekére vigyázni, a vakáció alatt legtöbben munkarendjük és szabadságkeretük miatt kénytelenek mégis külső segítséget bevonni. Egy friss felmérés szerint a magyar szülők többsége 10-13 évesen hagyná otthon először felügyelet nélkül gyermekét, szabadidős programra pedig csak 14 éves kor felett engednék el őket egyedül.

Közlemény,

Erősen megosztó téma a szülői kontroll ideális mértéke, kevés a kapaszkodóként használható sztenderd, főként, ha arról van szó, hogy mikor és hogyan hagyhatjuk otthon először gyermekünket egyedül – derül ki az NN Biztosító 3-14 éves gyermekek szülei körében végzett kutatásából. A dilemma különösen aktuális a nyári vakáció idején, amikor az óvodák három-öt hétre, az iskolák pedig idén tizenegy hétre zárják be kapuikat. Ez az időszak a legtöbb családtól logisztikai bravúrok sorozatát kívánja meg a szabadnapokkal, a mozgósítható rokonokkal és szomszédokkal való tervezés kapcsán. Azonban ennek tudatában is a megkérdezett szülők 83 százaléka gondolja saját feladatának, hogy vigyázzon gyermekére, és csak 17 százalék szerint bízható rá a csemete családtagokra vagy bébiszitterre.

Az NN felmérése szerint a legtöbb szülő a 10-13 éves kort tartja megfelelőnek arra, hogy a gyermek már felügyelet nélkül maradjon otthon, esetleg elkezdjen kísérő nélkül közlekedni. Persze a kérdésre adott válasz számos egyéb körülménytől függ a válaszadók szerint: nem mindegy, hogy milyen környéken, falun vagy a fővárosban lakunk, mennyire érett a kiskamasz, könnyen feltalálja-e magát, örül-e vagy inkább fél, ha egyedül hagyjuk. A résztvevők 24 százaléka szerint csak 14 éves kor felett érik meg az idő a felügyelet nélküli otthonmaradásra, míg 17 százalék már 10 évesnél fiatalabb csemetéjére is rábízná a lakást.

Az önálló szórakozás tekintetében is megoszlanak a vélemények: a szülők 43 százaléka nem engedné a gyermeket 14 éves születésnapja előtt semmilyen szabadidős programra kíséret nélkül, főként nem egy esti bulira, amire 79 százalék mondana nemet. A 14 éves kor a külföldi táborozás esetén is vízválasztó: a válaszadók 45 százaléka ekkor látja elérkezettnek az időt egy országhatárokat is átszelő, önálló utazásra.

A nyári szünetben a logisztikai kérdések kicsúcsosodnak, de a digitális eszközök használatának kérdése is felmerülhet az otthon töltött napok vagy épp egy nyaralás során. Tízéves kor felett ugyanis már teljesen általános, hogy a gyerekek saját okoseszközzel rendelkeznek. Arról azonban már megoszlanak a vélemények, hogy mennyire kell a szülőnek korlátoznia ezek használatát. Bár a válaszadók 60 százaléka szerint egy szülőnek folyamatosan ellenőriznie kell, kikkel találkozik csemetéje, a virtuális világban már kevésbé tartanak a rossz társaságtól. A szülők 52 százaléka követné a gyermek közösségimédia-aktivitását, sőt akár bele is olvasna a levelezéseibe, míg 48 százalék inkább nem sértené meg a privát szféráját.

A nyári szünidőben mindezek mellett a szülőknek számolniuk kell azzal is, hogy a gyermekbalesetek fele-kétharmada ebben az időszakban történik, legyen a gyermek egyedül otthon, táborban vagy akár a nagyszülőknél.

Gyerekek felügyelet nélkül

A kutatást az NN Biztosító megbízásából az NRC készítette ez év februárjában online megkérdezéssel, 25-60 éves, 3-14 éves gyereket nevelő szülők mintáján. A felmérés reprezentatív nem, korcsoport, végzettség, településtípus és régió alapján.

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A gyerekek saját szemükkel láthatják, mit tesz vizeinkkel a környezetszennyezés

Hulladékkal szennyezett akváriumot állított ki a Pécsi Állatkert a napokban, hogy így hívja fel látogatói figyelmét a tengerekbe, óceánokba kerülő...

Close