Hoffmann: Ősszel indulhat az életpályamodell

Az új pedagógus-életpályamodellt a tervek szerint ősszel bevezetik - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Hoffmann Rózsa. A köznevelésért felelős államtitkár beszélt arról is, hogy pénteken ismertetik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szervezeti és működési szabályzatát.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. június 20. bencze.aron

Az új pedagógus-életpályamodellt a tervek szerint ősszel bevezetik – közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Hoffmann Rózsa. A köznevelésért felelős államtitkár beszélt arról is, hogy pénteken ismertetik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szervezeti és működési szabályzatát.


Várhatóan pénteken hirdetik ki a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szervezeti és működési szabályzatát, a jogorvoslat lehetősége is javulhat – mondta Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: várhatóan a szervezet alapító okirata is változik majd.

Hoffmann Rózsa kiemelte, hogy a jogorvoslatnak helye van. Hosszú egyeztetési folyamaton vagyunk túl, tudomásom szerint a miniszter pénteken adja ki az szmsz-t – hangsúlyozta a politikus.

Az államtitkár azt mondta: lehet, hogy az elmúlt időszakban az iskolák technikai felszereltsége nem volt mindig megfelelő, de ez az állapot folyamatosan javul. Hozzátette: a legutóbbi jelentések szerint közel 80 százalékos a központ által ellátott számítógépes felszereltség, de a többi dolgozónak is van laptopja és internet-hozzáférése. A központi gerinchálózat kiépítése még nem fejeződött be – tette hozzá.

Sikertörténet

A köznevelésért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy nem volt káosz az iskolák állami átvételekor, sikertörténetnek tartja a folyamatot. Példás volt az együttműködés a szakma szereplői között, sokkal több zökkenő is történhetett volna – fejtette ki az államtitkár.

A pedagógus-életpályamodell az államtitkárság tervei szerint az ősszel minden gond nélkül elindulhat – emelte ki Hoffmann Rózsa. Mint mondta, néhány hétre van még szükség, hogy meglegyen a végső döntés, de minden jel erre mutat, a kormányzati szereplők is támogatják, a gazdasági mutatók jók, ha nem történik semmi katasztrófa, akkor ez beindulhat.

A beiratkozással nem volt komolyabb gond, határidőre mindenkit el tudtak helyezni az iskolákban – tette hozzá Hoffmann Rózsa.

Leleményes tanárok

A felzárkóztatás a kormány célja, a rosszabb körülmények között lévő oktatási intézmények lehetőségein javítani akarnak – mondta az államtitkár. Hoffmann Rózsát kiemelte, hogy nem akarják az élen járó iskolákat lefejezni, hanem hozzájuk akarják felemelni a hátrányosabb helyzetűeket.

Arról is beszélt, hogy a mindennapos testneveléshez adottak a feltételek, helyenként ezt a tanárok leleményessége oldotta meg. Tudjuk, hogy vannak hiányok, de bízunk a pedagógusok találékonyságában és abban, hogy az adódó lehetőségeket kihasználják – fejtette ki.

Felmenő rendszerben vezetik be a hit- és erkölcsoktatást, amelyre készülnek az intézmények is, a tanárok készen állnak – hangsúlyozta. Hozzátette: nem zárható ki, ha pedagógusi végzettsége van a hitoktatónak, és az egyház megoldja, akkor a tantestület tagja is lehet, de alapvetően ő az egyház alkalmazásában lévő hitoktató.

Hoffmann Rózsa a tankönyvek megrendelésének új rendszeréről azt mondta, hogy folyamatosan figyelemmel követik az új struktúrát. 12 millió könyvet rendeltek az iskolák, kisebb problémák vannak, de a rendszer működik és szeptemberben mindenhol ott lehetnek a kiadványok. Várhatóan a szakképző iskolákba is lejut minden kiadvány – tette hozzá a köznevelésért felelős államtitkár.