Hogyan és miért tanítsuk meg játszani a gyerekünket?

Póni, kisautó, duplo, legó, társasjáték – mit kezd velük egy gyerek, amíg meg nem tanítjuk játszani? Ha röviden akarunk a kérdésre válaszolni: semmit, szétdobálja. Pontosabban akkor a játék maga a dobálás, de ennél azért többet és jobbat is kihozhatunk a helyzetből.

Miért játsszunk?

A játékra való nyitottság velünk született képesség, ami amellett, hogy élményt nyújt, a világ felfedezéséhez szükséges tanulás alapja is. Dr. Takács Bernadett pszichológus megfogalmazásában: „Az igazán tág értelemben felfogott játék szinte mindenben és mindenhol jelen van. Jelen van a kezdetektől: játékkal indul a szerelem, mely új életet adhat. S ha a szerelmi játékok gyümölcse megérkezik, az ő jöttével kezdődik egy új időszámítás – a kezdet akkor is játék: anya és gyermeke együttléte, egymásra találása, egymásra hangolódása, ismerkedése örömteli, ellazult, behatárolatlan játékos cselekvésekben nyilvánul meg.” A közös játék, ha örömteli, kellemes, élvezetes, olyan jó érzéseket kelt, hogy újra és újra át akarjuk élni. Miközben másokkal kapcsolatot keresünk és együttműködünk, magunkról is egyre többet tudunk meg, én-tudatunk megerősödik, gazdagodik.

Könnyebb ellenállás vagy előre gondolkodás?

Péntek délután, zsúfolt szupermarket. Az anyukák nagyobb sebességre kapcsolnak, hogy a játék részlegen minél előbb átsuhanjanak, úgy, hogy a bevásárlókocsi ülésében a gyerkőc ne is vegye észre, hol van. Jobb, ha csak a kiflit rágcsálja, mint hogy újabb játékért könyörögjön, mert a játék „Az különös. Gömbölyű és gyönyörű.” – Bár ezt a Kosztolányi verset nem ismerik, egyre újabbakra vágynak, bármennyi is van otthon. Hazaérve ugyanakkor hiába mondjuk, hogy „menj játszani, amíg megfőzöm a vacsorát!”, a játékok a polcon maradnak, vagy egyiktől a másikig csapongva hatalmas kupacban végzik a szoba közepén. A könnyebb ellenállás miatt ilyenkor hajlamosak vagyunk engedni a kényszernek, és vagy bekapcsolunk egy mesét, vagy valamilyen számítógépes játékkal csöndet varázsolunk. Ha ezek a helyzetek nem is védhetők ki minden esetben, a szülőkkel való együttes játék olyan élménymintákat ad, amit fel tud idézni a gyerek és újra játssza a „történetet”.

Önfeledt játék nemcsak gyerekeknek

Sokan azt hiszik, hogy elég a rég vágyott játékot beszerezni, ami „Mindenkinek van már az óvodában!”, a játék máris leköti, és örömmel tölti el a gyereket. Ez általában nem így van és a kezdeti lelkesedést mindkét részről csalódottság váltja fel, ha nem találjuk ki közösen, hogy mit kezdjünk vele.

Ha játékok mennyiségét nézzük, egyre többféle van, életkor, nem és típus szerint osztályozva. Mi szerint válasszunk? Először is, gondoljuk végig, hogy milyen célból veszünk játékot. Nagy divatja van a fejlesztő játékoknak, de ha nem kifejezetten valamilyen képesség erősítése a célunk, akkor az életkor és az érdeklődés legyen a fő szempont. A „lányoknak csillám-póni, fiúknak Darth Vader” trendet nyugodtan felejtsük el, és váltsunk a hagyományos, és lehetőleg nem túl bonyolult baba- autó párosra abban az esetben, ha hajlandóak vagyunk időt és energiát áldozni a közös játékra, mert így a csillogást közös élményekkel tudjuk felülmúlni. Ennek hiányában viszont kétségtelen, hogy a sokkal több impulzust kínáló, vibráló elektronikus játékok inkább lekötik a gyerekek figyelmét, mint a „semmit nem tudó”, egyszerű játékok.

Társas játékok

Külön érdemes szót ejteni a társasjátékokról, amiket óriási mennyiségben gyártanak, de aki nem fanatikus rajongó felnőtt korában, az hamar elveszítheti a tájékozódó képességét a választék láttán.

Több olyan bolt is van, ahol nemcsak ajánlani tudnak különböző szempontok alapján játékot az eladók, hanem szívesen ki is próbálják velünk. (Néha megesik, hogy a vásárló győz…) Ezeket azonban tényleg akkor vegyük csak meg, ha nem kényszernek éljük meg a társasozást, és a szabályok mindenkire érvényesek. Már egészen kicsi kortól kezdve, rövid idejű, egyszerű szabályokkal kezdhetjük a „függőség” kialakítását, segíthetjük az ellenfelet, de főleg azt a tudást szerezhetjük meg általa, hogy a sikerek és a néha átélt kudarcok ellenére is megéri játszani.

Végezetül ismét egy idézet, ami megerősítés lehet azoknak, akik félnek újra átélni a játék örömét: „A játszani tudás hatalom, erő és fejlődési lehetőség. A cél és eszköz is ilyen értelemben a játék, hiszen a mások játékossága teremti meg a fejlődési lehetőségeket a kicsi csecsemő számára, és a későbbiekben az ő majdani játékossága, azaz életének kiteljesedése és boldogsága számára. A játékosság megakadályozza azt is, hogy valaki túlságosan önző és én-központú legyen, hiszen a valódi játék alapfeltételei a rugalmasság és a spontaneitás, a cél és haszon nélküliség.”