Hogyan legyek jó apa?

Amit egy jó apáról elmondhatunk, az nagyrészt egy jó anyára is igaz. Mégis érdemes külön szólni az apákhoz, mert úgy tűnik, néha elbizonytalanodik férfiként az ember, neki mire érdemes figyelnie, ha igazán meg akarja adni a gyereknek, amit egy apa adhat.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2016. február 11. Gyarmati Orsolya

Amit egy jó apáról elmondhatunk, az nagyrészt egy jó anyára is igaz. Mégis érdemes külön szólni az apákhoz, mert úgy tűnik, néha elbizonytalanodik férfiként az ember, neki mire érdemes figyelnie, ha igazán meg akarja adni a gyereknek, amit egy apa adhat.


A bizonytalanság abból is fakadhat, hogy régebben kevésbé gondolták úgy, az apának is fontos szerepe van a nevelésben, legalábbis ami az érzelmi részét illeti. Ennek eredménye, hogy olyan ritkán hallja az ember a mai felnőttektől, hogy jó apjuk volt, és kielégítőnek érezték velük a kapcsolatot. Sőt, mintha ez ritkábban hangzana el egy ma harmincas-negyvenes szájából, mint egy idősebb emberéből. Ennek nem az az oka, hogy rosszabbak az apák: ellenkezőleg!

Lassú átalakulás időszakában vagyunk, régen nem is várták a férfiaktól, hogy bensőséges, érzelmes kapcsolatot alakítsanak ki gyermekeikkel, tehát ha ma egy hatvanéves ember azt mondja, elég jó apja volt, talán csak annyit ért ezalatt, hogy korrekt volt, igazságos, nem ivott, eltartotta a családot. Amikor a harmincéves panaszkodik, hogy milyen távolinak érzi az apját, a fenti jelzőket talán ő is elmondhatja róla, de a személyes kapcsolatot hiányolja. És ez mindig nehéz: már van egy határozott elvárás, de még tanuljuk a hogyant társadalmi szinten.

Tekintély: de hogyan?

A tradicionális apaszerepről elsőként az jut az ember eszébe, hogy apa olyan, akitől tart az ember, de felnéz rá, azaz valaki, aki tekintélyt sugároz. Ha az ember ikon szeretne lenni a gyermeke életében, annak ára van, méghozzá a távolság. Akivel bensőséges és őszinte a kapcsolatunk, annak az árnyoldalait is látjuk, ott elhangoznak a beszélgetésekben, hogy „ne haragudj fiam/lányom, hibáztam”.

A szülő persze tekintély a kisgyerek számára, aki ezt igényli is. Attól érzi magát biztonságban, hogy a nagy és erős szülei vigyáznak rá. Nem kell ezt szándékosan kisebbíteni azzal, hogy az ember eljátssza az egyenrangút, a havert. Jó, ha az apa tekintély, de nem abban az értelemben, hogy valami távoli, szoborszerű, pláne istenszerű lény, hanem olyan szeretetteljes figura, akivel lehet hancúrozni, birkózni, viccelni, de adott esetben él a szülői szereppel, és meghúzza a határt. Azaz tud határozott lenni, és nem fél tőle, hogy emiatt nem fogják eléggé szeretni a gyerekei (épp fordítva van!).