Hogyan segítsük a kölyköt a konfliktusaiban?

Még a lázadó kamaszkorban is előfordul, hogy a gyerek az anyukájának vagy apukájának sírja el, hogy megbántotta a legjobb barátnője, mennyire nem veszi észre a srác, aki tetszik neki, vagy milyen igazságtalan volt vele a tanár.

A tinikor elején ezek a beszélgetések gyakoriak, később egyre többet a barátaival oszt meg, de akkor is készen kell lennie a szülőnek arra, hogy bármikor megeshet, hozzá fog fordulni a gyerek. Az sem ritka, hogy a vagány kölyök órákat beszél telefonon a haverjaival, a szüleihez szinte nem is szól, de amikor igazán mély szomorúság éri, mikor gyengének és kiszolgáltatottnak érzi magát, az anyu vigasza kell. Azért van ez, mert egy kicsit újra gyerekké válik, aki több babusgatást is igényel. Jó, ha a szülő tudja, ugyanaz a gyerek, aki előző nap még nagymenő volt, most talán buksi simogatásra vágyik, és arra, hogy a beszélgetés után anyu palacsintát süssön neki, mint rég.

Olyasmi ez, mint mikor beteg az ember, a lelki krízis idején is gyámoltalanabbá válik, és máshogy kell vele beszélni, törődni, mint a hétköznapokon. Sajnos előfordul, hogy szülő és gyerek azért távolodik el a kölyökkorban, mert a szülő tudomásul veszi, hogy távolságtartóbb a gyerek, és annyira erre rendezkedik be, hogy már nem is veszi észre, mikor újra ezt a meleg, óvó-védő burkot kellene nyújtania. Pedig ez életbevágó, szó szerint is: kamaszkorban megnő az öngyilkosság gyakorisága, ami ellen épp az jelentene védelmet, hogy a gyerek tudja, bármikor odabújhat (szó szerint és átvitt értelemben) a szülőhöz, aki egy szóval sem fog szemrehányást tenni, és megjegyezni, hogy „bezzeg tegnap…”.