Így lehet átvinni jövő évre a szabadságot

A két ünnep között veszik ki a legtöbben a szabadságukat. Bár sok kereskedés van nyitva, a legtöbb vállalatnál, hatóságnál, de még az építkezéseken sem dolgoznak. Akinek viszont még így is marad szabadsága, az átviheti a 2014-es évre, de ennek feltételei vannak.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2013. december 28. bencze.aron

A két ünnep között veszik ki a legtöbben a szabadságukat. Bár sok kereskedés van nyitva, a legtöbb vállalatnál, hatóságnál, de még az építkezéseken sem dolgoznak. Akinek viszont még így is marad szabadsága, az átviheti a 2014-es évre, de ennek feltételei vannak.


A legtöbb kereskedés kinyitott a pihenőnapnak, vagyis szombatnak megfelelő pénteken. A két ünnep között szinte leáll az ország, mert sem a vállalatoknál sem pedig a hivatalokban nem dolgoznak ilyenkor. Egy felmérés szerint az emberek 70 százaléka karácsony után veszi ki a megmaradt szabadságát.

Sokan döntöttek úgy, hogy karácsony után már zárva tartanak. Így ők, két szabad nappal, a jövő hétfővel és keddel, összesen kilenc egybefüggő szabadságot nyertek. A legtöbb helyen azt írják: legközelebb január másodikán nyitnak – hangzott el a híradóban.

Az építkezéseken is nagy volt a csend, és ez az év végéig biztosan így marad.

Sokaknak azonban az ünnepek után is marad szabadsága.

„Három nap mindösszesen, de ezt úgy tudom, hogy kilehet venni a következő évben is” – mondta Kissné Mária.

A legtöbben azonban nincsenek tisztában azzal, hogy mikor és hogyan vehetik ki a fennmaradt napokat.
„Kötelező kivenni, ezáltal kivettük az összes szabadságunkat” – mondta Morovián Csaba.

„A szabadságot minden esetben az esedékesség évében kell kiadni és ez a munkáltató kötelezettsége” – mondta a Híradónak nyilatkozó szakértő, aki elmondta: 2014-re is át lehet vinni az idén megmaradt szabadságot, de ennek feltételei is vannak. „A szabadság egyharmada a következő év végéig átvihető, ez nagyon fontos szabály, és ez azt jelenti, hogy ha van, mondjuk 21 nap szabadságom, akkor 14 nap szabadságot ki kell vennem az esedékesség évében és hét napot a következő év végéig jövőre még megtehetem” – tette hozzá Kéri Ádám, a LIGA szakszervezetek jogi szakértője.

Idén már csak két munkanap lesz: december 30-ika és 31-ike is hétköznapnak számít.