Így szerettem meg a szoptatást
A szülés előtt a szoptatásról mindig csak gyönyörűséges dolgokat olvastam, így a fejemben az erről kialakított kép nem volt más, mint anya és gyermekének harmonikus egybefonódása. Aztán megszülettek az ikrek, és sokat kellett tennem azért, hogy működjön.
A szülés előtt a szoptatásról mindig csak gyönyörűséges dolgokat olvastam, így a fejemben az erről kialakított kép nem volt más, mint anya és gyermekének harmonikus egybefonódása. Aztán megszülettek az ikrek, és sokat kellett tennem azért, hogy működjön.
Segítség, nincs tejem!
Persze a harmadik napra minden létező fórumot átolvastam a témában, berendeltem a kórházba a családtagoktól az összes tejfakasztó teát, homeopátiás bogyót és szakirodalmat, amiről azt gondoltam, segít majd a tejserkentésben. Természetesen beszereztem a legmodernebb fejőgépet is, amivel rásegítettem az ikrek szívókájára. És csodák csodája, az ötödik napon elkezdett csurranni-cseppenni a tejecske. Boldogan nézegettem a fejőgép tartályának az alján a 20 milliliter sárgásfehér folyadékot, az én tejemet!
Segítség, van tejem!
Beindult a tejtermelés, és a gyerkőcök boldogan szopiztak. Idilli lehetett volna minden, ha lett volna bármi rendszer a szoptatásban. De nem volt. Kislányom lassan, lustizva szeretett szopni, kisfiam pedig habzsolva, hörögve szívta a cicit. A kislányom sokszor belealudt a szopizásba, a kisfiam sokszor kettő helyett evett volna. Az éjszakák is változatosak voltak. Hol másfél óránként keltek, hol átaludták az éjszakát. Ha pedig ők végigszundizták az éjjelt, én sem keltem fel. Ennek eredményeként reggelre dinnye nagyságú, súlyos, kőkemény melleim lettek, amit nem tudtak rendesen kiszopizni az ikrek, csomók maradtak benne. Masszírozni, borogatni, fejni kellett a cicimet, hogy megszűnjön a fájdalom. Nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek, hiszen pár nappal korábban még azon keseregtem, hogy túl kevés a tejem, most meg azon sopánkodom, hogy túlságosan sok tejet termelek.
