Iskolai nemi felvilágosítást szeretnének a szülők Kínában – felmérés

A kínai gyermekek híján vannak a szexuális ismereteknek, sem az iskolában, sem a családban nem kapják meg a szükséges felvilágosítást - derült ki a Beijing News című kínai napilap hétfői számában közölt felmérésből.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
háttér
2013. június 03. Gyarmati Orsolya

A kínai gyermekek híján vannak a szexuális ismereteknek, sem az iskolában, sem a családban nem kapják meg a szükséges felvilágosítást – derült ki a Beijing News című kínai napilap hétfői számában közölt felmérésből.


A szülőknek mindössze 8,3 százaléka állította biztosan, hogy gyermekük valamilyen szintű szexuális felvilágosításban részesült az iskolában, és 68 százalék felett volt azok aránya, akik maguk is beszéltek már ezekről gyermekükkel. A szülők szívesebben hárítanák e feladatot az iskolára, s több mint 93 százalékuk vélekedett úgy, hogy az iskolákban szükség lenne az órarendbe iktatni az ezzel kapcsolatos felvilágosító tananyagot.


Az interneten végzett közvélemény-kutatás kérdőívére több mint 1100 szülő és csaknem száztíz, 6 és 14 év közötti gyermek válaszolt. A kiértékelésben egy nőknek pszichológiai tanácsadást szolgáltató civil szervezet is részt vett. A kérdést az hozta felszínre, hogy az elmúlt három hétben kilenc gyermekmolesztálásról szóló hír kapott nyilvánosságot, s az elkövetők többsége tanár vagy valamilyen iskolai elöljáró volt.


Szintén nagy port vert fel annak a 22 éves nőnek az esete, aki egy vécében szülte meg gyermekét. A gyermek (a nő elmondása szerint véletlenül) a vécébe pottyant, majd a lefolyócsőbe szorult, de megmentették. Az egyedülálló nő azt mondta, hogy egy alkalmi kapcsolat révén lett terhes, és nem volt pénze abortuszra.


Hétfőn a China Daily című angol nyelvű napilap arról számolt be, hogy a tízmilliós közép-kínai Vuhan városa olyan helyi rendelkezést kíván életbe léptetni, amely büntetné azokat az egyedülálló nőket, akik gyermeket szülnek. A tervezet máris nagy vihart kavart a térségben, különösen hogy a büntetés mértéke az illető előző éves jövedelmének a duplája lenne. A büntetés egyébként Kína több városában már gyakorlat.


Az egykepolitika végrehajtásáért felelős helyi bizottság azt ígérte, hogy a közvélemény meghallgatása után fognak dönteni a kérdésben. Szakemberek pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy az esetek nagy részében nem “véletlen” terhességről van szó, hanem szándékosan vállalt gyermekről, s az egyedülálló nők gyermekvállalási jogának a védelme nincs megoldva.