Ismét meghirdették a Családbarát Munkahely pályázatot

A gyermekvállalás támogatása kiemelt célja a kormánynak – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára a „Munka – Család egyensúly” elnevezésű konferencián a Magyar Tudományos Akadémia épületében.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
családbarát munkahely
2014. február 13. szabo.daniel

A gyermekvállalás támogatása kiemelt célja a kormánynak – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára a „Munka – Család egyensúly” elnevezésű konferencián a Magyar Tudományos Akadémia épületében.


A Szociális- és Családügyért Felelős Államtitkárság közlése szerint Fülöp Attila kiemelte a család és a munka iránti elköteleződés jelentőségét. Ennek érdekében a kormány az idén is meghirdeti a Családbarát Munkahely pályázatot – jelentette be a helyettes államtitkár.

Négy kategóriában – kis-, közép- és nagyvállalat, valamint közintézmény – március 17-ig lehet pályázni, cégenként legföljebb másfél millió forint támogatásért.

A pályázati felhívás és útmutató itt olvasható.