Izomláz és újjászületés avagy miért is a gyermek a legjobb orvosság?
Nagy sikerrel zárult az Egyszerre Felemelt Gyermekek Világrekordja vasárnap délelőtt a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében. Tízezernél is több gyermeket emeltek szüleik, nagyszüleik, rokonaik a levegőbe az ország 19 pontján egyszerre, felhívva ezzel a figyelmet a gyermekvállalás szépségeire. Az esemény fővédnöke, Böjte Csaba ferences szerzetes volt.
Némi izomlázzal, és rengeteg élménnyel gazdagabban távozhattak azok a szülők, akik gyermekeikkel részt vettek vasárnap az Egyszerre Felemelt Gyermekek Világrekord-kísérletén, amely immáron nem kísérlet, hiszen sikeres volt, amint azt Skrabski Fruzsina, az esemény egyik fő szervezője a Budapesti Kongresszusi Központban az emelés után bejelentette: az ország 19 pontján több, mint tízezer gyermeket emeltek a magasba. Mint elmondta, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében zajló esemény pontosan azért jött létre, amiért maga a mozgalom is: hogy a kívánt gyermekek megszülessenek, hiszen – ahogy a mesékben is – mindig a harmadik, legkisebb gyermek hozza a szerencsét.
Családok éve 2018 éve programsorozat keretében megvalósult rendezvény fővédnöke, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes bátorításként a gyermekek gyógyító erejéről beszélt. Megható történetet hallhattunk egy lányról, aki elvesztette vőlegényét, és hozzá jött vigasztalásért, ám ő sem tudta megtörni az üveges tekintetéből érkező bánatot. Inkább az általa gondozott gyermekek közé vezette őt, és azok rögtön felkapaszkodtak rá, átkarolták. A lány szeme rögtön jókedvű, vidám lett, idén nyáron eskette őt Csaba testvér az egyik kollégájával. Már saját gyermeküket hordja a szíve alatt.
A ferences szerzetes szerint, aki gyermeket vár, mint ahogyan ez a lány is, újjászületik. A gyermek a legjobb csodaszer, használat előtt fel kell rázni: megfogni a derekát, adni neki egy puszit és minden betegségre jó, nincs semmilyen ellenjavallat. Saját bevallása szerint ő is az általa nevelt gyermekektől néz ki fiatalosnak. „Merjetek dönteni a gyermekek mellett, igent mondani a gyermekvállalásra”- zárta lelkesítő szavait Csaba testvér a rekordkísérlet előtt Isten áldását kérve az összes megjelent családra.
Az eseményen részt vett Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki unokaöcsével érkezett a rendezvényre. Mint mondta, saját gyermekeit már nehézkesebb felemelnie, ezért kölcsönkérte a kisfiút. Az államtitkár méltatta a rendezvényt, mely szerinte arról szól, hogy megmutassa, a gyerekvállalás nem az anyagiakról, hanem a boldogságról és az örömről szól.
Kiss Gergely olimpikon, az esemény másik fővédnöke, aki maga is három gyerekes apuka arról mesélt, miért tekinti szívügyének a kezdeményezést. „A család a mindent jelenti számomra, a sportsikerek mellett ők a legnagyobb boldogság az életeben. Legkisebb lányunk is tervezett gyerek volt, és úgy érzem, vele lett teljes a családunk, nagyon boldog vagyok. A feleségem és a három lányom annyira elkényeztet, hogy nem is kívánhatnék többet.”
Az esemény minden helyszínén színes programokkal várták a látogatókat, Budapesten a Kaláka koncertjével zárult a vidám délelőtt. A részt vevők között értékes nyereményeket sorsolnak ki március 13-án, úgyhogy érdemes figyelni a róla érkező híreket, és ahogy Skrabski Fruzsina, Lujzi, Kopp Mária unokája fogalmazott, „köszi, hogy eljöttetek, gyertek máskor is!”. A mozgalom vezetője ugyanis reméli, hogy a mostani, nagy sikerű első kísérlet nem az utolsó, hanem hagyományt teremt.