Játsszunk – komolyan!

Az önfeledt kikapcsolódást kevesen tekintik nevelésnek – pedig az! Használjátok ki, hogy a nyár a szabadtéri programok és játékok évszaka. És ezen a terepen hagyományosan erősek az apák.

Egry Zsuzsannát faggattuk: ő az úgynevezett „kapcsolódó nevelés” oktatója, három gyermek édesanyja.

– A játékos nevelés annyit jelent, hogy a játékot, a játékosságot, a nevetést tudatos gyereknevelési eszközként használjuk. Olyan helyzetekben, amikor „hagyományosan” leszidnánk, vagy büntetéssel reagálnánk a gyerek nem kívánt viselkedésére, a játékosság összekapcsoló erején keresztül is megoldhatjuk az esetet.
Lehet, hogy türelmetlenségedet és kezdődő haragodat úgy mutatod ki, vagy keretezed át, hogy elváltoztatott, játékos gonosz-banya hangon azt mondod: – Kezdek elbanyásodni! Tudod, mit csinálok azzal, aki piszkálódik?! Megcsócsálom a fülét!” Ha nevet, megdögönyözöd, vagy kergetni kezded. Esetleg megszemélyesítheted a zoknikat, és elhaló hangon könyörgsz a gyereknek: – Ó! Ó! Gabika! Ne hagyj itt heverni! Gyere értem! Hadd legyek a közeledben! Játékosan esdekelhetsz, hogy “vegyéééél feeel!”
A gyerekek az efféle a játékos kezdeményezésekre nagyon jól szoktak reagálni, mert – a szidással és szentbeszéddel ellentétben – azt kapják meg ilyenkor, amire szükségük van ahhoz, hogy jól tudjanak működni: figyelmet, szeretetet, a hozzánk kapcsolódás érzését.

Mi a legnehezebb a mai szülőknek?
– A legnagyobb kihívás az, hogy eléggé magunkra vagyunk hagyva, el vagyunk szigetelődve. Nagyon kevés támogatást kapunk a gyerekneveléshez. Már az is rengeteget kíván tőlünk, hogy egy kisbaba fizikai szükségleteinek kielégítésével lépést tartsunk – etessük, pelenkázzuk, segítsünk neki aludni stb. És emellett a kisbabáknak – ezzel egyenértékűen – rengeteg ráhangolódott együttlétre van szükségük az optimális fejlődéshez. A mai világban ezt kellene egyszerre több kicsi gyereknek is megadniuk a szülőknek úgy, hogy közben minden mással is zsonglőrködnek. Ez eleve kudarcra ítélt próbálkozás, így gyakran azt élhetjük meg, velünk van a baj, biztos mi csináljuk rosszul. Pedig csak arról van szó, hogy egymást támogató, együttműködő életre vagyunk kitalálva, miközben manapság sokak életéből hiányzik a közösségi támogatás.
Pedig hasonlóan a gyerekekhez, mi, felnőttek is akkor tudunk jól működni, ha nem érezzük magunkat egyedül, hanem tudjuk: van, akire számítani.