Családháló

Kezdőoldal Háttér Jézus és a farkasok

Jézus és a farkasok

Az ötvenhetedik születésnapját megelőző napot a ferences szerzetessel töltöttük az Érmelléken. Meglátogattunk két intézményt, ahol nehéz sorsú gyerekeket nevelnek, találkoztunk már felnőtt és kiröppent gondozottakkal, és közben beszélgettünk a világ dolgairól. Belekóstolni Csaba testvér életébe olyan lelki adrenalinbombát jelent, amit egy kívülállónak hetekig tart feldolgozni.

Írta: Csontos Dóra,
Az ötvenhetedik születésnapját megelőző napot a ferences szerzetessel töltöttük az Érmelléken. Meglátogattunk két intézményt, ahol nehéz sorsú gyerekeket nevelnek, találkoztunk már felnőtt és kiröppent gondozottakkal, és közben beszélgettünk a világ dolgairól. Belekóstolni Csaba testvér életébe olyan lelki adrenalinbombát jelent, amit egy kívülállónak hetekig tart feldolgozni.


Mínusz tizenkilenc fokot mutat az autó külső hőmérője, amikor Debrecen után a létavértesi határátkelőhely felé tartunk. Reggel héttől este tízig van nyitva ez a határállomás, amikor megérkezünk, rajtunk kívül nincs autó. Az egyenruhások komolyan veszik a feladatukat: a személyi mellett jogosítványt és forgalmit kérnek, és a sofőrnek alkoholszondát nyújtanak át. Megnézik a csomagtartót, hosszan böngészik a papírokat, végül belekötnek abba, hogy nincs kétezerhatos keltezésű zöldkártyánk. Nem vagyunk bevándorlók, próbálunk viccelni, az irány is fordítottja a migrációnak, de a rendőrök nem vevők a humorra a hidegben. Végül elengednek, talán hat az érv, hogy januárban küldi a biztosító az új papírt, és még nem érkezett meg.

A határ másik oldala már az úti cél, Székelyhíd település. Az Érmelléken járunk, abban a régióban, amelyről kevesen tudják, hogy a Székelyföld mellett a másik tömbmagyar vidéke Romániának. Könnyű dolgunk van, a városka központjában lévő templomot kell keresnünk, pontosabban az ahhoz hozzáépített Stubenberg-kastélyt.

Azzal nem volt gond, hogy rohad, bezzeg most

Az egykor gyönyörű, L alakú épület vesszőfutása a második világháború után kezdődött, amikor a grófi család nyugatra menekült, és a közös tulajdon azt jelentette, hogy senkinek sem kell vigyáznia az értékekre. Előbb gimnázium, majd vegyes középiskola volt a falai között, de állagmegóvásra nem költöttek – ennek következtében az ezredforduló után az északkeleti szárny tetőzete beomlott, a díszes nagyteremből ki lehetett látni a szabad égre.

Kétezertíz nyarán a székelyhídi polgármesteri hivatal a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak adta a kastélyt negyvenkilenc évre azzal a feltétellel, hogy felújítják az épületet, és gyermekotthont hoznak létre benne. Az egyik szárny már kész, a másikra is tető került, most várják az építési engedélyt a díszes homlokzat és a belső tér restaurálására.

– Azzal senkinek nem volt baja, hogy szép lassan lerohad, de most, hogy fel akarjuk újítani, évekig tartó engedélyezési eljárással bajlódunk a műemlékesekkel – meséli Böjte Csaba, aki miután péntek este Nagyváradon misézett, itt aludt az épület felújított részében működő Gyermek Jézus Gyermekotthonban. A Kovács Ágnes által vezetett intézményben jelenleg huszonöt nehéz sorsú gyermek él, de ha a kastély elkészül, százig emelkedhet a létszám.

 

„Nekünk minden fontos, ami árva”

Pár centis hó esett a napokban, a gyerekek kipirult arccal szánkóznak az udvar egy kisebb dombján. Miközben fényképezzük a boldog csöppségeket, Kovács Ágnes az egyik gyöngyöző kacajú kislányra mutat, és azt mondja: milyen jó látni, hogy végre nevet! – Azért került be hozzánk háromévesen, mert az édesapja többször megerőszakolta.

Gombóc lesz a torkomban, nem tudok megszólalni. Beülünk Csaba testvér autójába, hogy meglátogassunk egy másik intézményt a szomszédban. Amíg megérkezünk Gálospetribe, megkérdezem, tudatos program-e, hogy az elárvult, reménytelen helyzetben lévő gyerekek mellett megmentenek tönkremenőben lévő épületeket is.

– Nekünk minden fontos, ami árva – nemcsak az emberek, akik sodródnak, hanem az épületek is. A szépségkirálynők körül sokan legyeskednek, de a rút kiskacsák is nagyon aranyosak tudnak lenni. Aki vagy ami nem kell senkinek, azt fogadjuk be – azt szoktam mondani, hogy mi azt vállaljuk el ingyen, amit más pénzért sem csinál meg. A székelyhídi épület például nagyon ramaty állapotban volt, de szép zöldövezet tartozik hozzá, és nagyon jó a fekvése – örvendek, hogy annak idején volt bátorságunk belefogni a munkába.

Nem ez az egyetlen település, ahol Csaba testvérék műemlék épületben kaptak helyet. Szászvárosban például egy régi kolostorban működnek, és Csaba testvér filozófiája szerint ez mindenkinek jó: jó a gyerekeknek, mert van hol lakniuk, jó az épületnek, mert van, aki vigyázzon rá és rendben tartsa, jó a településnek, mert a kolduló gyermekek eltűnnek az utcáról, jó a környékbeli vállalkozóknak, mert tőlük vásárolva teszik rendbe az épületet, és jó az adakozóknak is, mert jónak lenni jó. A ferences rendi szerzetes szerint a világ olyan, mint egy óriási puzzle, és az ő feladata, hogy egymáshoz illessze a darabkákat: a világban mindig van valahol egy síró gyerek, de van olyan felnőtt is, aki örömmel ölbe venné és megvigasztalná őt, és akad egy poros ház is, amelyik arra vár, hogy falai között újra gyerekkacagás legyen.

Megérkezünk Gálospetribe, a Szentháromság Gyermekotthon elé – a barokk homlokzat jelzi, hogy újra egy kastélyban járunk. Amikor átvették az épületet, akkora dzsungel volt körülötte, hogy csak a tető látszott ki a gazból. Ez a legkorábbi Böjte-féle intézmény a régióban – amikor a gyermekvédelmi munkát elkezdték Déván, nagyon sok árva érkezett hozzájuk ebből a térségből, ezért hoztak létre itt is egy házat.

Megindító érzés látni, hogy a gyerekek milyen nagy szeretettel fogadják Csaba testvért – ő mindegyikük nevét tudja, és van hozzájuk kérdése, amelyből kiderül, hogy pontosan ismeri a napi gondjaikat is. A nevelőkkel is van sok megbeszélnivaló, hiszen az intézményvezető férje épp tegnap jött haza a kórházból egy vesekő okozta roham után, és közben a felesége is rosszul lett. Túl vannak a nehezén, a férfi már reggel hatkor kint van, hogy a sok állatnak enni adjon – az otthonban a hagyományos családi gazdaságot modellezik, így tyúkokat tartanak, disznót vágnak, és megművelik a földet, hogy a gyerekek ezt is megtanulják.

Van, amit a gyereknek meg kell tanulnia

Továbbindulunk Érmihályfalva irányába, és az autóban arról beszélgetünk, milyen útravalót kapnak a gyerekek a nyolcvanhárom intézmény mindegyikében. – Kodály Zoltán azt mondta, hogy az ember a kultúrát nem tudja örökölni. Sok mindent adományozhatunk egy gyereknek, de van, amit meg kell tanulnia: hiába tudott édesapám gyönyörűen hegedülni, attól még nekem nem fog menni – mondja Böjte Csaba.

A cikk még nem ért véget. Olvass tovább!

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
Már itthon is elérhető az életmentő vakcina

Évente 1000-1200 nőnél diagnosztizálják a méhnyakrákot, az érintettek fele meg is hal. A megbetegedések mintegy 99 százalékáért a humán papillomavírus...

Close