Jó kis divat az, amibe belehalsz

A legnagyobb kérdés az, hogy az ember miképpen védi meg saját gyerekét. Mégpedig úgy, hogy közben nem „fojtja meg” és engedi neki megtapasztalni a világot.

A szemünk előtt mennek tönkre a fiatalok. Olvasom, hogy valami új dizájnerdrog zúz a pesti éjszakában. Oszt’ ellenszer meg nincsen. Soha nem is volt. Nem irigylem a szerveket, akiknek ezzel a démonnal kell küzdeniük, a gyerek/szülő párosról nem is beszélve. Sok mindent nem értek. A drogozás lényegét sem értem. Mert trendi, mondják: jó kis divat az, amibe belehalsz. Mindenkinek vannak görény napjai. Nagyon sokan jönnek nagyon mélyről, mégsem hagyják el magukat és előnyt kovácsolnak a hátrányból. Így a „nekem nem volt gyerekszobám”-elmélet számomra elfogadhatatlan.

Most jön a kötelező toposz: a szülők felelőssége. Ezzel csak egyetérteni lehet, viszont azt is tudomásul kell venni, hogy ma már nem az van, mint ’85-ben, hogy berakod a kölyköd a szobába és elzárod a világ folyása elől. Ma már a gyerek zárja magára az ajtót és ül a gép elé, ahol keményen kapja az ívet. Kéri a pofont és közben adja is. Azoknak, akik életet adtak neki. Aki nem hiszi, járjon utána, fusson ki a pesti éjszakába; olyan 16-20 éves egyedekkel találkozhat, hogy eszébe se jutna a megzabolázásuk, a szórakozásnak nevezett őrjöngés pedig inkább félelmetes. Nem lehet nekik parancsolni. És ha kint nem lehet, bent sem nagyon. Ez a tini már nem az a tini. Szülőnek lenni sosem lehetett könnyű, de manapság ez a kihívások kihívása. Persze az azért kérdéseket von maga után, hogy 13-15 éves gyerekek mit keresnek az éjszakában.