Jön az e-egészségügyi rendszer
Hamarosan bevezetik az e-egészségügyi rendszert e-beutalókkal, e-receptekkel és e-profillal. A leletek, röntgenfelvételek, gyógyszerek, zárójelentések bárhol, bármikor elérhetők lesznek az orvosok számára, valamint az interneten összekötik a lakosságot, a kórházakat és egészségügyi létesítményeket, a gyógyszertárakat, az orvosokat, a mentőket és az ágazatirányítást.
Hamarosan bevezetik az e-egészségügyi rendszert e-beutalókkal, e-receptekkel és e-profillal. A leletek, röntgenfelvételek, gyógyszerek, zárójelentések bárhol, bármikor elérhetők lesznek az orvosok számára, valamint az interneten összekötik a lakosságot, a kórházakat és egészségügyi létesítményeket, a gyógyszertárakat, az orvosokat, a mentőket és az ágazatirányítást.
Mit jelent majd ez a gyakorlatban, és milyen változásokra számíthatunk? A többi közt ezekre a kérdésekre keresték a választ a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.
Újvári Attila szülész-nőgyógyász, onkológus azt mondta: betegeik egy része már e-mailben továbbít számukra leleteket, de a klasszikus út továbbra is az, hogy az asszisztens hozza azt el papíron.
Mint mondta: az orvosi nyilvántartó programjukban az aznapi ambuláns betegek, illetve a velük történtek szerepelnek. Ezeket az adatokat szerkesztik. A kórházban való bennfekvés, a képalkotó diagnosztika, a laborleletek mind-mind egy másik gépen, az adott osztályon nézhetők meg bejelentkezés után.
A szakember úgy véli: a banki információkhoz hasonló védelem és bejelentkezési rendszer lenne elvárható az egészségügyi adatok tekintetében is. Az eddigi tapasztalatok alapján azonban nagy elmaradások vannak az egészségügyi adatok biztonsága tekintetében – tette hozzá.
Álláspontja szerint egy jól megtervezett rendszer akár életet is menthetne, de legfőképp könnyen áttekinthetővé tenné a betegek kórtörténetét. Eddig a digitális és a papíralapú rendszerek párhuzamosságának csak a rossz oldalát tapasztalhatták, most azonban bíznak abban, hogy más jövő előtt állnak – hangoztatta az orvos.
Szabó Bálint, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) vezetője arról beszélt: ma már teljesen természetes mindenkinek, hogy elektronikusan bankol, mobilról fizet, az egészségügy ezen a területen nagyon elmaradott. Nagyon sok információ csak papíron van meg, ráadásul többnyire a betegeknél úgy, hogy az orvos nem nagyon fér hozzá, noha az a gyógyítást sokkal hatékonyabbá tehetné.
Gyors, egyszerű, modern
Faller Richárd, a MeNTA alprojekt szakmai vezetője elmondta: a nagyprojektekre épülő szolgáltatásokat kínálják mobiltelefonon keresztül az állampolgároknak. Időpontot vizsgálatokra csak a szakorvos kérhet, az intézmények azonban kapacitásaikat publikálhatják. Így látható, hol van időpont legközelebb ahhoz az orvoshoz, aki be akarja utalni a betegét. Így egyszerűen csökken a várakozási idő – magyarázta.
Mindemellett a betegek naplózni tudják a rendszerben az egészségügyi adataikat, nyomon követhetik a gyógyszerezésüket, és hozzájuthatnak a tájékoztatókhoz is. Sőt, elég, ha a mobiltelefonnal lefényképezik a gyógyszer QR-kódját, és azonnal be tudják állítani a gyógyszerezést. A digitális önrendelkezési alrendszeren keresztül pedig a felhasználók megszabhatják, ki legyen jogosult hozzáférni az adataikhoz – jegyezte meg.
Példaként említette: ha egy beteghez kiszáll a mentő, mire megérkezik a mentőorvos, a rendszeren keresztül már felkészülhet a beteg kórtörténetéből, tisztában lesz a többi közt azzal, a sérült mire érzékeny. Az orvosok közt van egy kifejezés, az „arany óra”, ez azon időszak, melyben a beteg sorsa gyakorlatilag eldől.
Szabó Bálint arról is beszélt, hogy létrehozták az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér szolgáltatási központját, idén indul ennek a kiterjesztése. Lesz egy pilot időszak, melyben különböző pontokon tesztelik a rendszert, ezt követően indulhat egy szabad felhasználású időszak, amikor már minden szolgáltató csatlakozhat a rendszerhez. Ez 2017 első negyedében már élesben működik.
Faller Richárd azt tapasztalta: az orvostársadalom nagyon várja a fejlesztést, a redundáns munkavégzés ugrásszerű csökkenését várják. A rendszert egyébként úgy tervezték, hogy összeomlás esetén se vesszenek el az adatok – hívta fel a figyelmet a szakember, aki elárulta azt is, hogy a kartotékrendszert mindemellett nem számolják fel.