KATTÁRS: segítség a kulisszák mögött

Noha Európában már hosszú évtizedek óta – Olaszországban pl. idén negyvenedszer – rendezték és rendezik meg a Katolikus Társadalmi Napokat, hazánkban most először nyílt arra lehetőség, hogy civilek – keresztények és nem keresztények egyaránt – megismerjék, megtudják, valójában milyen sokat tesz a katolikus egyház az elesettekért, a betegekért, a szegényekért, azaz: miként próbálja felkarolni azokat, akik rászorulnak a segítségre.

A társadalmi és szociális problémák felismerését és megoldását sokszor kizárólag a politikusoktól, az állami tisztségviselőktől, szervezetektől várjuk. Gyakran hangoztatjuk: ha már megválasztottuk őket, akkor ez a kötelességük. Az azonban ritkán jut eszünkbe, hogy hány meg hány szervezet, önkéntes, segítő szándékú ember áldozza arra élete egészét, vagy egy részét, hogy a nehéz helyezetben lévő, sokszor tehetetlen, elkeseredett, beteg, haldokló ember mellett ott legyen. Az egyház ugyanis ezt titokban teszi, észrevétlenül, rengeteg energiát, időt, pénzt és szeretetet fordítva az elesettekre.

Egyrészről érthető ez a háttérben tevékenykedés: azok, akiknek ez a hivatásuk, valószínűleg nem arról híresek, hogy ország-világ előtt dicsekedve hangoztassák: általuk lett jobb annak a néhány embernek a napja, a hete, az élete, akin épp segítettek. Csakhogy, noha a szerénység igazán szép erény, sokan nem is tudják, hogy van, létezik olyan ember, szervezet, csoport, nem egy, de sok, akihez fordulhatnak, ha bajba kerülnek. Márpedig mi lehetne fontosabb, mint minderről tudni? Nos, éppen ez volt a háromnapos Kattárs megrendezésének a célja, amelynek mottója a következő: “Társak vagyunk!”

Az alapötlet Baritz Laura domonkos rendi nővértől, közgazdásztól és Tóth Józseftől, a keresztény vállalkozókat és üzletembereket tömörítő ÉrMe Üzleti Hálózat elnökétől származik. Kezdeményezésüket az egyházi elöljáról osztatlan lelkesedéssel fogadták, hiszen egyetértettek abban: nyitni kell.

A Múzeumkert, ahol a rendezvény helyett kapott, három napon át kerekasztalbeszélgetések, hangversenyek, koncertek, gyermekprogramok helyszíne volt, de elsősorban mégis a bemutatkozásé: 40 egyházi szervezet képviselői várták az érdeklődőket, hogy előadásokon, filmeken és persze személyes beszélgetéseken keresztül elmondják, mivel foglalkoznak.

Erdő Péter bíboros, prímás péntek délután úgy fogalmazott nyitóbeszédében, hogy az egyház feladata és küldetése “a tanítások fényében reagálni a társadalmi és szociális problémákra,” Böjte Csaba pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak azokhoz kell odamenni, akiket könnyű szeretni, hanem azokhoz is, akiket nehéz. Ahogy Jézus sem tett különbséget ember és ember közt, úgy nekünk sem szabad.

Nem fogjuk most név szerint felsorolni, melyek azok a szervezetek, akik jelen voltak és megmutathatták magukat a három nap alatt, amit viszont fontos hangsúlyozni az az, hogy öröm volt látni, milyen sok jószándékú és valóban aktívan tevékenykedő ember él hazánkban, akiket végre megismerhettünk.

Sok szó esett a fogyatékkal élőkről, a cigány- és börtönpasztorációról, a média szerepéről és felelősségéről a keresztény értékek közvetítését illetően, a környezetvédelemről, a keresztény orvoslásról, a szegénysegítésről, s a vasárnapi szentmise végére, úgy véljük, sokakban megszületett két érzés: egyrészt a hála azok iránt, akik Jézus tanításait a mindennapokban élik, másrészt a nyitottság azok felé, akik mellett eddig vagy tétovaságból, vagy félénkségből, esetleg nemtörődömségből elementünk.

A Katolikus Társadalmi Napok egyik legfontosabb bejelentése talán az volt, hogy a Szentatya elfogadta hazánk meghívását és 2016-ban Magyarországra látogat.