Kérdések, amiket mindenképp tegyél fel a bábádnak!

Egy második gyermekét otthon megszülni készülő nő összegyűjtötte azokat a kérdéseket, amiket a bábáknak tett fel a nagy esemény előtt.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
otthonszülés
2014. február 20. Gyarmati Orsolya

Egy második gyermekét otthon megszülni készülő nő összegyűjtötte azokat a kérdéseket, amiket a bábáknak tett fel a nagy esemény előtt.


“Múlt héten találkoztam két fantasztikus bábával. Egy barátom ajánlotta őket azért, hogy végigkísérjék második szülésemet. A két nő rendkívül kedves és szimpatikus volt sázmámra. Amikor meséltem róluk a férjemnek, sok kérdést tett fel. A legtöbbre (pl. “Mennyibe kerül?”, “Értenek ahhoz, amit csinálnak?”) tudtam válaszolni. De voltak, amikre nem. A férjem például pontosan akarta tudni, mi a teendő, ha vészhelyzet áll elő. Fogalmam sem volt, mit feleljek. Azzal védekeztem, hogy én mindent megkérdeztem tőlük, amit én fontosnak tartottam és elég jól tudom, hogy zajlik egy szülés. Mérges lettem és elkezdtem tudományos tényekkel alátámasztani, mennyire jótékony hatású az érzelmi támogatás a szülés során. Erre a férjem azt válaszolta, hogy rendben, de ő az, aki mindig a kemény kérdéseket teszi fel. Végül egész éjszaka erről beszélgettünk.

Arra gondoltam, megosztom azokat a kérdéseket, amiket végül a bábáktól kérdeztem meg a beszélgetéseink során.

Kérdés: Nem szeretném, ha vaginális úton vizsgálnának. Esetleg egybe beleegyezek. Mit gondolnak erről? Válasz: Nem vizsgálnak meg így, ha nem szeretném.

Kérdés: Farfekvéses szülést is vállalnak? Van tapasztalatuk ilyen típusú szüléseket illetően?  Válasz: Nem vállalnak, de a közelben lévő kórházban van ilyen szülészorvos.

Kérdés: Van tapasztalatuk a farfekvéses babák megfordításában (és itt nem a kórházi módszerre gondolok…) Válasz: Igen, szinte 100 százalékos sikerrel.

(A többi kérdéshez nincs az eredeti cikkben válasz – a szerk.)

Nem szeretnénk rögtön elvágni a köldökzsinórt. Mi a véleményük erről?

Mióta dolgoznak bábaként?

Miért választották ezt a hivatást?

Milyen képzéseken, vizsgákon vettek részt?

Ikerszülést is vállalnak?

Ismernek olyan otthonszülős csoportot, akikhez csatlakozhatnék?

Terhességi cukorbetegséggel is vállalnak szüléskísérést?

Mennyibe kerül az otthonszülés?

Dúlákkal is együtt dolgoznak?

Van saját fényképészük, aki a szülés alatt fotózna?

Szoktak gátmetszést végezni?

Milyen felszerelést hoznak magukkal?

Tudnak újszülöttet újraéleszteni?

Havonta / évente hány szülésnél segédkeznek?

Előfordulhat olyan, hogy épp szabadságon vannak, és ezért esetleg nem tudnak itt lenni a szülésen?

Gyermekkoromban szexuálisan zaklattak, ami befolyásolhatja a szülésélményemet. Van tanácsadói, vagy más, traumagyógyító képzettségük?

Milyen szülés utáni ellátást biztosítanak?

Vállalnak vízbenszülést?

Előfordult már a praxisuk során anya- és / vagy babahalál? Miért? Mi történt?

Forrás: http://birthwithoutfearblog.com