Készüljünk együtt az első osztályra!

"Elsősnek lenni, jajj, de jó!" Vagy mégse? Igaz még javában zajlik a nyáriszünet, de nem árt ha a szeptemberben elsőbe induló lurkónkkal megkezdjük a felkészülést. Hogyan? Íme, a tanácsaink!

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
általános iskola
2015. július 15. Csontos Dóra

“Elsősnek lenni, jajj, de jó!” Vagy mégse? Igaz még javában zajlik a nyáriszünet, de nem árt ha a szeptemberben elsőbe induló lurkónkkal megkezdjük a felkészülést. Hogyan? Íme, a tanácsaink!


Az első osztályos gyerekek általában izgalommal tele várják az első tanítási napot. Mi, szülők pedig tele vagyunk görccsel, hogy csemeténk miként éli meg ezt a változásokkal teli időszakot. Elsősnek lenni szuper, újdonságokkal teli változás a gyermek életében: új (játszó)pajtásokat ismer meg, lesz egy kedves tanítója és bekerülvén egy új környezetbe, kinyílik számára a világ.

Azonban, hogy ezt élvezni tudja, szüksége van a mi segítségünkre is. Hiába tombol még a nyár, ideje elkezdeni az iskolára való hangolódást. Nem kell gyakorlófüzetek és könyvek tömkelegét a  kölyök orra alá dugni, de érdemes pár gyakorlattal javítani a teljesítményét. Kifejezetten szám-és betűtanulással nem kell terhelnünk, mert azt úgyis megtanulja az iskolában. A mi feladatunk, hogy játékosan és folyamatosan bíztatva “érleljük” őt!

A játékok összeállításánál törekedjünk arra, hogy a napi gyakorlás minél több részképességet érintsen. A feladatok ne legyenek bonyolultak. Célszerű, ha változatos gyakorlatokkal erősítjük a vizuális-és auditív figyelmet, az emlékezetet, a mozgásokat, valamint a szem-, és a kéz koordinációját.

A szeptemberi iskolakezdésre készülhetünk:

  1. Memóriajátékkal: Készítsünk közösen olyan kártyákat, amire felrajzolunk különböző állatokat. Mindegyikből kettőt. Ha ezek megvannak akkor keverjük meg őket, majd pár pillanat után fordítsuk le őket. Közösen játszva nézzük meg, ki emlékszik többre.
  2. Mondókával: A mondókák, versikék megtanulása segít a későbbiekben az olvasás, írás elsajátításában.
  3. Festéssel: Az írás elsajátításához szükség van a finommotorika fejlesztéséhez. Ebben segít a vonaltartásos színezés, a festés, vagy egy magyar találmány, az UO toll.
  4. Mesével: Ha megkérjük a lurkónkat, hogy meséljen nekünk kép alapján, az nagyon sokat segít a mondatalkotásban. Ha pedig mi olvasunk fel neki, bővül a szókincse, és hallja a nyelvtanilag helyes mondatokat.
  5. Érintéssel: A térbeli tájékozódást úgy taníthatjuk, hogy megkérjük, hogy a balkezében hozzon egy sárga labdát, a jobban pedig egy pirosat.

Készüljetek lelkileg!

Fontos, ne nyomasszuk a kölykünket olyan kifejezéssekkel, amik a büntetésre, szigorra utalnak, “majd az iskolában kinevelik belőled a rossz viselkedést!”, de az sem jó irány ha túlcsordítjuk az önbizalmát, “majd ott megmutathatod, mit tudsz, mert te már okos, iskolás nagyfiú/nagylány vagy”.

Hozzatok szabályokat! Egy kisiskolás már más időbeosztással rendelkezik, így meg kell tanulnia, hogy mit-mikor szabad. Hagyjatok elegendő időt pihenésre és játékos töltődésre.

Beszélgessetek! Fontos, hogy ne konkrét dologra kérdezzetek rá, hanem érzésekre, tapasztalatokra. Beszéljetek az iskolával kapcsolatos érzéseiről, bátorítsd, hogy fejezze ki félelmeit és várakozásait. Ha ő lenne kíváncsi az iskolás élményeitekre, legyetek őszinték, de csak annyira, hogy ne vegyétek el a kedvét. Segíthettek neki azzal, ha iskolásat játszotok és megismertetitek azokkal a helyzetekkel, amelyekkel az iskolapadban szembesülhet majd.

Az átszellemüléshez hozzátartozik, hogy iskolakezdésre átalakítjuk a gyerekszobát. Közösen gyűjtsetek össze olyan játékokat, amire már nincs szükség. Magyarázd el neki, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek nincsen játékaik és ők mennyire örülnének annak, amivel ő már úgysem játszik. Ha sikerült felszabadítani egy kis helyet a szobában, ideje berendezni a tanulósarkot. Ügyeljünk arra, hogy elegendő fény jusson az asztalához, így kímélve a szemét az erőlködéstől.

Ne hagyjatok semmit az utolsó pillanatra! Időben kezdjétek el az iskolához szükséges felszerelést megvásárolni – ehhez korábbi cikkünkben adtunk szuper spórolási tippeket. A lurkókat pedig augusztus utolsó heteiben igyekezzetek hamarabb ágyba fektetni és hamarabb kelteni. Szegényt ne szeptember elsején érje a trauma, hogy innentől korán kell kelnie.

Egészségügyi felkészülés

A bölcsi-, ovi- és iskola a betegségek melegágya, éppen ezért nem árt ha megtanítjuk gyermekünknek (ha még nem tudná), hogy mindig a szájunk elé tesszük a kezünket tüsszentésnél. Tudatosítanunk kell a gyerkőcben azt is, hogy nem csak anya- és apa leszidása miatt kell étkezés előtt alaposan kezet kell mosni. Hogy hogyan kell jól kezet mosni, azt tanítsd meg neki egy könnyű gyakorlatsorral.

Szülőként is ideje átszellemülni

  1. Az iskolaérettséggel a szülő életében is egy új időszámítás kezdődik. Figyeljünk arra, hogy ne vállaljunk mindent egyedül a nyakunkba. Osszátok meg a feladatokat a párotokkal! Tanuljatok felváltva a gyerekkel.
  2. Ne harapd le a fejét egy fekete pont miatt. Emlékezz, te is volt kisiskolás!
  3. Ne csinálj meg helyette mindent: az iskolatáskáját ő pakolja be minden este. Te csak ellenőrizd, hogy minden megvan-e a másnapi órákhoz.
  4. Ne legyél idegbeteg, ha egy egyszerű (legalábbis számodra) gyakorlatot nem ért és már huszadjára kell elmagyaráznod. Ilyenkor próbálj váltani: kezdd el játékos példákkal elmagyarázni a házit, például a matematikát.