Kevesebb abortuszklinika – javuló tendenciák?

A tiniterhességek számának csökkentéséhez először a Planned Parenthoodot kellene leállítani, véli egy, tanulmány. Mint már többször írtunk róla, a Planned Parenthood egy olyan, legálisan működő szervezet, amelynek nevéhez - klinikáinak köszönhetően - a legtöbb abortusz kapcsolódik az Egyesült Államokban.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
abortusz
2013. október 21. Gyarmati Orsolya

A tiniterhességek számának csökkentéséhez először a Planned Parenthoodot kellene leállítani, véli egy, tanulmány. Mint már többször írtunk róla, a Planned Parenthood egy olyan, legálisan működő szervezet, amelynek nevéhez – klinikáinak köszönhetően – a legtöbb abortusz kapcsolódik az Egyesült Államokban.


Egy nemrég világot látott tanulmány szerint ugyanis kiderült: amikor a Planned Parenthood kivonult a Texas Panhandle nevű régióból, a tiniterhességek száma rövid időn belül a felére csökkent.

“Az emberek nincsenek tudatában annak, hogy a PP mindent bevet, hogy megtartsa, illetve visszaszerezze fiatalkorú klienseit. Ezt úgy igyekszik elérni, hogy a fogamzásgátlást és a könnyedén elérhető és megvalósítható abortuszt reklámozza a tinédzsereknek. Úgy tűnik, ha valahol megszűnik a jelenléte, a fiatalok sokkal megfontoltabban kezdenek szexuális életet élni”, mondja Rita Diller, az ALL’s STOPP International vezetője.

A jelentés azt is hangsúlyozza: a PP számos módszert ajánl, hogy csökkenjenek a tiniterhességek, ezek között azonban nem szerepel az önmegtartóztatás, a felelősségteljes viselkedés. A PP ehelyett már az óvodában bevezetné a szexuális felvilágosítást.

A tanulmány kiemeli azt is, hogy míg a PP egészségügyi szolgáltatásokat nyújtó szervezetként reklámozza magát, valójában az abortuszok rekordszámú elvégzésén kívül semmi mást nem tud felmutatni, miközben évente elképesztő összegeket keres az adófizetők pénzéből állítja.

A Planned Parenthood1964 óta 6,8 milliárd dollár bevételre tett szert, s ennek az összegnek igen jelentős részét Obama elnökké választása óta könyvelhette el. Az elmúlt negyven évben a szervezet 6,3 millió abortuszt hajtott végre. Ez a szám egyenlő Chicago és Los Angeles teljes lakosságával.