Kizárósdi-befogadósdi

A kisebbik lányom osztályában klikkek vannak. Bizonyos lányok csak egymással játszanak. Bekerülni másnak képtelenség a körbe, vagy ha mégis, akkor annyiszor emlékeztetik rá az újoncot, hogy ő azért nem tősgyökeres klikk-tag, hogy az adott gyereknek hamar elmegy a kedve attól, hogy odatartozzon a menő csapatba. De vajon minek köszönhető a klikkesedés jelensége, és mit lehet tenni azért, hogy egy osztály egyetlen nagy, összetartó közösséggé formálódjon?

A nagyobbik lányomnál egészen más alapon szerveződnek a csoportok: mivel az osztályába három különböző településről járnak a diákok, az egy faluból, városból érkezettek valahogy jobban összetartanak, és csak bizonyos pontokon érintkeznek a többi csoporttal. Az ő osztályfőnökük elképesztő energiát és időt fektet abba, hogy ez a helyzet megváltozzon, és látszik is megfeszített munkájának az eredménye: egyre inkább homogén az osztályközösség, egyre kevésbé élesek a határok csoport és csoport között.

A klikkesedés persze természetes folyamat. Nyilvánvaló, hogy nem lehetünk jóban mindenkivel. És nem is kell ehhez nagy osztálylétszám: már egy 15-20 fős gyerekcsoportban is annyiféle a gyerek”anyag”, olyan sok karakter, személyiség van jelen, hogy természetes, ha az első osztály első pár hetét túlélve automatikusan elkezdenek kialakulni a kisebb-nagyobb körök, amelyek között vagy van valamennyi átjárás, vagy nincs.

A klikk és a baráti kör nem szinonimái egymásnak. A baráti kör ugyanis általában közös érdeklődés tartja össze, esetleg közös gyerekkor, azonos lakóhely, sportcsapat, stb, ám nincs olyasféle „kényszer”, mint egy osztályban, ahol egy gyerek sem válogathatja meg, hogy kikkel tölti el napjainak nagy részét. Az osztály összetétele adott, ehhez kell alkalmazkodni.

A klikkesedés ezzel együtt – még egyszer hangsúlyozzuk – egy tökéletesen normális jelenség, amely minden csoportban előfordul(hat). Ha a csoport befogadó, nyitott, toleráns, empatikus, akkor hatalmas segítség lehet tagjainak: erősítheti a gyerekek önbizalmát, könnyebben átvészelnek nehéz időszakokat, megtanulják, milyen adni és kapni egy bizalomra építő, egymást támogató kapcsolatban, és milyen jó érzés, hogy bármikor számíthatnak valakire, legyenek bármilyen helyzetben is. Ám a klikkek nem mindig ilyen pozitívak: sokszor épp a gyűlölet, a kirekesztés, a mások elítélése tartja össze a tagokat, s az ilyen csoportban csak addig lehet megmaradni, amíg a negatív érzések ugyanolyan magas „hőfokon” vannak jelen. Ha valaki „lanyhul”, kétségei támadnak, a csoport könnyen és nagyon gyorsan ellene fordul, s az illető egy pillanat alatt csoporton, pontosabban klikken kívül találhatja magát.

Természetesen az iskolában nagyon sok múlik a tanárokon, elsősorban az osztályfőnökön is: ha van hozzá érzéke, energiája, türelme, akkor a legszéthúzóbb osztályból is összetartó, egymást megtartó közösséget tud kovácsolni. Ám ez a folyamat sokszor évekig eltarthat, s sokszor egészen szélsőséges állapotok is kialakulhatnak egy-egy osztályközösségen  belül, hiszen tudjuk: mindenhol vannak irányítók és követők, háttérbe húzódóak és nagyhangúak, közösségi és antiszociális emberek.

A kikk olyan értelemben is eltér a baráti társaságoktól, hogy mindig van vezetője, akit nem a többiek választanak meg, hanem általában automatikus módon „jelölődik ki” a csoport élére. Ő az, aki megszabja, ki léphet még be a klikkbe, kinek milyen szerepe van, mennyire fontos, vagy háttérbe szoruló a többi tag. Hierarchikus elrendeződésről van tehát szó, amelynek sokszor sajátja a büntetés és a feltételhez kötött jutalmazás is.

Mindent összevetve a klikk sokkal nagyobb arányban negatív mint pozitív, és a tanároknak már csak azért is időben fel kell ismerni és orvosolni a klikkesedés problémáját, mert sajnos egy-egy ilyen csoport óriási károkat tud okozni osztályközösségnek és egyéneknek egyaránt.