Könyv született a népességfogyás okairól és megállításáról

A magyar népesség gyorsuló ütemben fogyatkozik, és megindult az önfelszámolás felé. A népességfogyás hazai okainak felderítése és a tendencia visszafordítása népünk jövőjének egyik meghatározója – minderről a Barankovics István Alapítvány gondozásában jelent meg kötet.

Eljött az ideje hogy személyesen mindenki szembesüljön az élet egyik alaptörvényével. Ha nem leszünk képesek összefogni, világra hozni és testi-lelki egészségben felnevelni a következő nemzedékeket, akkor mindazok a szellemi és fizikai javak, amelyeket társadalmunk az elmúlt évezredekben – folyamatos küzdelmek árán – felhalmozott, pár évtized alatt az enyészetté lesznek. A több évtizedes tétlenség és  reményvesztettség után egyre többen gondoljuk, hogy ki kellene végre dolgozni a nemzet eredményeket is felmutató, sikeres demográfiai stratégiáját.
Tanulmányunkban ezért rávilágítunk a népességfogyás komplex jelenségkörének kevéssé feltárt összetevőire, hozzájárulva a megoldási alternatívák megtalálásához, és egy komplex stratégia kialakításához. Arra vállalkozunk, hogy (1) bemutassuk a korai családi szocializáció meghatározó folyamatait, (2) feltárjuk ennek történeti alakulását, (3) feltárjuk az iskolai szocializáció látens folyamatait, (4) elemezzük ezek következményeit társadalmunk értékrendjére, az életminőségre, a házasságkötések és a gyermekszületések számára vonatkozóan, (5) végül egy komplex társadalomfejlesztési stratégia kialakításához javaslatot teszünk a megoldás fő irányaira.  

Az eddigi beavatkozások eredményessége

Ha megfigyeljük a születések csökkenésének megállítására hivatott beavatkozások hatását, azt látjuk, hogy az eredmény mindössze az volt, hogy pár évre stabilizálták a születések számát, de egyik sem tudta megváltoztatni a trend irányát. Ennek okát abban látjuk, hogy a gyermekek születését pusztán gazdasági kérdésnek tekintettük, és figyelmen kívül hagytuk az emberek gondolkodásával, értékrendjével, hitrendszerével – vagyis neveltetésével – való összefüggéseit.

A folyamatok megértéséhez és megváltoztatásához tehát sokkal komplexebb, transzdicplináris elemzési apparátusra van szükség. Meg kell értenünk a párválasztási, gyermekgondozási képesség kialakulásának folyamatát és befolyásolási lehetőségeit. Csak ennek tudatában születhetnek olyan (ágazatokon átívelő) társadalomtervezési folyamatok, amelyek eredménnyel kecsegtetnek. Dolgozatunkban ezért azokat az összefüggéseket keressük, amelyek mikroszinten  hatnak a népesség gondolkodására, és ezáltal határozhatják meg a makroszociológiai tendenciákat.

A kötődési, kapcsolódási képességek típusai

A kötődéselmélet a pszichológiában az intim kapcsolat kialakításának igényét, az emberi természet egyik alapvető összetevőjének tekinti, amely a születéstől (szüléstől) a párválasztáson át az iskolai és munkahelyi viselkedésen keresztül a halálig elkísér. A kutatások szerint az emberi újszülöttnek a testi-lelki egészég kialakításához állandó, szeretetteli és biztonságot nyújtó kapcsolatra van szüksége. A kötődési képesség biológiai alapja az anyaméhben megtapasztalt szimbiózis, társadalmi kialakulása a születés első perceiben kezdődik és az első évben stabilizálódik. Szerencsés esetben ez folyamatos és stabil, ami a későbbi társas kapcsolatok, a családalapítás, a szülővé válás, mindezek által pedig a társadalom újratermelődésének alapja.  

A kötődési minták eredményei már óvodáskortól megmutatkoznak a viselkedésben és a tanulmányi eredményességben. A biztonságosan kötődő fiatal jobban teljesít az iskolában, kedvezőbbek a viselkedéses és érzelmi beállítódásai. A biztonságos kötődési mintával nem rendelkező ember energiájának nagy részét ennek kompenzálására fordítja, elmarad a tanulásban, a másokhoz való kapcsolódása belső és küldő konfliktusokkal terhelt, a társadalomban kevésbé találja a helyét, utódvállalási képességei szerényebbek. Folyamatos küzdelemben áll önmagával és környezetével, amely csapdában tartja, környezetének megértésében, értékrendjében tévútra vezeti. Könnyen téved deviáns utakra, korlátozottan vagy egyáltalán nem lesz képes egészséges utódok felnevelésére.

A kötődési típusok generációkon keresztül tovább örökítődnek. A szülői viselkedés belülről szabályozza a gyermek magatartását, és később a felnőttkori cselekvést. A kötődési típusok a későbbi párkapcsolat, az utódgondozási képesség és más társas viszonyok mellett kapcsolatba hozhatók a sprituális élet alakulásával, az Istennel való kapcsolattal is. A bizalmi kötődés, a biztonságot nyújtó első ember élménye „teremti meg a harmonikus Isten-kapcsolat élményét”.

Hogyan alakultak a korai anya-gyermek kapcsolatok Magyarországon?  

1948 és 1980 között a nők foglalkoztatása több mint 1 millió fővel bővült. 1990-ben a munkaképes nők 82%-a dolgozott, ami – 20%-al meghaladva az Európai Unió átlagát -, elérte a lehetséges maximumot. Az 1950-es évektől az édesanyák hathetes (!) gyermekágyi segély után kénytelenek voltak munkába állni. Ekkor indult meg a bölcsődei hálózat kifejlesztése, amelynek napos, „hetes” és hónapos formái működtek. A „hetes” bölcsőde azt jelentette, hogy a gyermekeket hétfőn reggel „leadták” a bölcsődében, és pénteken vitte őket haza édesanyjuk. A munkahelyek mellett tömegesen épültek üzemi bölcsődék. Az édesanyák négyóránként mehettek, „szoptatási idő”-re gyermekeikhez.

Vajon mit kapott, mit élhetett át az 1950-1970 között született nemzedék a kapcsolatokra legérzékenyebb csecsemőkorában, akkor, amikor 6 hetes korától napos/hetes bölcsődékbe kényszerült? Biztonságot? Együttérzést? Boldogságot? Saját nélkülözhetetlenségét? Bizalmat? Vagy inkább félelmet, elhagyatottságot, csalódást, kitaszítottságot, magányosságot, cserbenhagyást, a csak átmenetileg beteljesülő vágyak és frusztrációk tömegét?

Az 1 éves kor alatti bölcsődei gondozás hatását sokan vizsgálták. A megfigyelések szerint azok a csecsemők, akik heti 20 óránál hosszabban vannak távol édesanyjuktól, leggyakrabban bizonytalan kötődési mintát mutatnak. A kutatások azt látszanak igazolni, hogy az elhanyagolt csecsemő útja sincs végérvényesen meghatározva, bár az övé nehezebb biztonságosan kötődő társaiénál. Akinek sikerül bekerülni egy folyamatosan támogató interaktív és szeretetteljes új csoportba, be tudja hozni lemaradását, és fel tudja dolgozni traumáit.  Ehhez arra van szükség, hogy olyan összehangolt terápiás környezetet teremtsünk, amely érzékenyen képes reagálni a gyermekek (vagy akár felnőttek) interaktív szükségleteire.

Az iskolai szocializáció, a „rejtett tanterv”

Ennek a nemzedéknek, mint a későbbieknek is, az óvodát követően az iskolákban folyt a „másodlagos” szocializációja. Nézzük hát meg, milyen élményeket szerezhetett ez a generáció az iskolákban!

A magyar iskolák többségében ma is korlátozzák az élet legalapvetőbb megnyilvánulásait, így az önkéntes mozgást, a megszólalást, a véleménynyilvánítást. A társas együttérzés, szolidaritás, bizalom kifejezése tilos. A kapcsolatok építése és ápolása az iskolák többségében még ma is illegalitásba kényszerül. Különösképpen tiltott egymás megvédelmezése, bátorítása, támogatása, segítése.

Itt nem az egyes pedagógusok hiányosságairól szólunk, hanem a rendszer felépítéséről és annak működési folyamatairól, amelynek ők maguk is sokszor szenvedő alanyai. A tanárnak az a feladata, hogy „átadjon”, „elmondjon” és egyenként „számon kérjen” bizonyos kognitív ismereteket, és ellenőrizze, azok elsajátítását. A tanár ezért nem tehet mást, minthogy az előírt célt, az általa ismert eszközökkel megvalósítja: ezért tiltja az együttműködést, az együttérzés kifejezését, és megbélyegzi az elkövetőket („súgás”, a „puskázás” ). Ha nem ezt tenné, képtelen lenne ellátni a feladatát.  

A kapcsolatmenedzselés, a kommunikáció, a proszociális viselkedéskultúra, a bizalomépítés, a kíváncsiság a másik nem iránt, a konfliktuskezelés és más hasonló készségek fejlesztése és működtetése idegen az iskolarendszertől. Pedig éppen ezek a tulajdonságok lennének a párválasztás, az együttélés és a gyermekgondozás legfontosabb alappillérei. Ez a folyamat azért érdemel különleges figyelmet, mert a csecsemőkorban kialakult kötődési minta meghatározó ereje attól függ, hogy a későbbi életkorokban mi történik a gyermekekkel. Ha egy bizonytalan kötődésű gyermek, esetleg csonka családban, egykeként felnőve kapja meg ezt a léleknyomorító dresszúrát, értékrendszere, párválasztása, családalapítási hajlandósága 18 éves korára megpecsételődik. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy iskoláink többsége nem alkalmas arra, hogy lelki, fizikai, szociális értelemben, érzelmileg és spirituális tekintetben egészséges, tanulóképes, szeretetteljes társas kapcsolatokat építő, családbarát generációkat neveljen fel, hatalmas mértékű terhet rakva ezzel a társadalom szociális ellátórendszereire is.  

A szocializációs folyamatok következményei  

Tanulmányunkban megvizsgáltuk az egymást követő generációk kisgyermekkori, majd iskolai szocializációjának körülményeit. Föltárult előttünk, hogy az anyák munkába kényszerítése miatt több generáción keresztül tömegesen sérültek a szociális emberré válás bio-neuro-pszichológiai folyamatai, amit iskolarendszerünk társas kapcsolatokat romboló működése felerősített. Álláspontunk szerint a gyermekszületések, a házasságkötések, a válások alakulása, illetve a szingli életvitelt választók gondolkodása mögött ezek a meghatározó mozzanatok játsszák a legfontosabb szerepet, és nemcsak a nagy demográfiai trendet határozzák meg, hanem a magyarság értékrendjét, életminőségét, egészségi állapotát, nemzetközi versenyképességét, és a jövőben megnyilvánuló életkilátásait is.

Kapcsolatkultúránk mély sebeket ejt a fiatalokon, amelyek – szakértő segítség híján – maguktól soha nem gyógyulnak be. Ellenkezőleg, tovább örökítődnek, és egyfelől a deviáns viselkedés, másfelől a társas agresszió, az ön- és környezetpusztítás vagy a menekülés szimptómáit  mutatják. Önbizalmuk nincs, kapcsolataik zavartak, közösségi kapcsolatok ápolására, vagy társválasztásra, elköteleződésre, családalapításra és utódgondozásra képtelenek, sokszor éppen ezért menekülnek el az országból.

Utak a megoldás felé

Az értékválságból és a demográfiai krízisből kivezető út társadalmunk bizalmi szintjének, kapcsolati kultúrájának fejlesztése, mentálhigiénés állapotának javítása, az egészséges családi és iskolai szocializációs folyamat biztosítása a következő nemzedékek számára. Ahhoz, hogy országunk az egészséges, növekedő, sikeres és versenyképes nemzetek sorába kerülhessen, a családi, társadalmi és közösségi kapcsolatok tömeges újraépítésére van szükség. Ezek az az egészséges nemzetté válás alappillérei.

A gyermekvállalás ösztönzése szempontjából a fentiek alapján a gazdasági tényezőket fontos eszköznek tartjuk, azonban nem elégségesnek ahhoz, hogy a trend megváltozását előidézzék. Más eszközök is szükségesek ahhoz, hogy a reálfolyamatok mögött húzódó mentalitás-, értékrend-, életmódbeli meghatározókat átalakítsuk, amelyek – az anyagi megfontolásokon túl – a döntéseket meghatározzák.  A népesség növekedési pályára állítása véleményünk szerint egy átgondolt, több lépcsőben megvalósított, több társadalmi szektorra és intézményrendszerre kiterjedő stratégia alapján történhet, amelynek a fő iránya a magyar társadalom bizalmi tőkéjének emelése, a személyes, családi, közösségi és intézményi működési folyamatok és kapcsolatrendszerek minőségelvű újraépítése, rehabilitációja.

A válság egyben lehetőség is. A rohamos népességfogyás és társadalmi értékvesztés okainak a megértése, és sokrétű, jövőbe látó kezelése nemcsak a demográfiai krízis megoldásában segítheti nemzetünket, hanem hozzájárulhat olyan akut problémák megoldásához is, mint

–    a romló népegészségügyi helyzet,
–    a várható élettartam csökkenése,
–    a fiatalok egyre fokozódó emigrációs szándéka,  
–    az értékrendszer és életminőség krízise,
–    az iskolarendszer teljesítménymutatóinak romlása,  
–    a nemzeti gondolkodás elsorvadása,
–    a deviancia irányába tartó életpályák vagy a
–    a gazdasági eredményesség.

Mindezek miatt mi is úgy gondoljuk, hogy a „lopakodó demográfiai krízis” megelőzése Magyarország számára: sorskérdés. A gyermek nem a kórházban születik, hanem a lélekben, a vágyban, a szeretetben, a szenvedélyben. Ha kizárólag pénzügyi kérdésként kezeljük, értelmét veszti az élet, és mint az adatok mutatják, hatástalan a beavatkozás. Ferenc pápa így fogalmazta meg az Európai Parlamentben: „Az egységes, termékeny és felbonthatatlan család magában hordozza a jövőbe vetett remény alapvető alkotóelemeit. A család mellett nagy szerepet kapnak az iskolák és az egyetemek. A nevelés nem korlátozódhat pusztán technikai ismeretekre, hanem az emberi személy átfogó fejlődését kell szolgálnia.”

Az iskolarendszer fejlesztése

Az iskolák többségében ma uralkodó kapcsolati kultúra átalakítása nélkül, meggyőződésünk szerint, nem lehetséges sem eredményes népesség-, sem iskola-, sem társadalompolitikát megvalósítani. Az iskolák rejtett tanterve eltorzítja, deviancia felé tereli a diákságot, miközben növeli a leszakadó rétegek hátrányait.

A kiemelkedő színvonalú, megjegyzésre érdemes iskolák működésének titka és alapja minden esetben a tanár-diák közötti szeretetkapcsolat volt. Erre épült föl a magas szintű tudásátadás. Ennek nincs alternatívája. Sok iskolában azonban az eltorzult értékrend miatt a szeretetkapcsolatot az elszemélytelenedett intellektualizáló oktatás váltotta föl. A dogmatikus megközelítés és a merev szabályrendszerek csak a szavak szintjén engedik érvényesülni a szeretet mindent átható isteni parancsát, az nem tud beépülni a szervezetek működésébe. Magyarországon ez alól csak a reformiskolák és némelyik egyházi jelent kivételt.

De vajon meg lehet-e valósítani a „szeretetközpontúság” eszméit a tömegiskolákban is, vagy csak egy ábrándról, álomképről beszélünk? Azért hiszünk mélyen a tömegesen is elterjeszthető „Szeretet Iskolákban”, mert már évtizedekkel ezelőtt létrehoztuk ennek, a ma is eredményesen működő prototípusait. Az 1982-ben elindított Humanisztikus Kooperatív Tanulás program ötvözi az újszövetségi szentírás krisztusi szeretetparancsát a ma is legkorszerűbbnek tekintett szociálpszichológiai és reformpedagógiai elméleteket. Ez az iskola- (és közösség-) szervezési paradigma ma is több osztályban képes hitelesen megvalósítani a szeretetkapcsolatokra épülő nevelés és a hatékony tanulás megvalósítására.

A gyarapodó népességhez, a társadalom összbizalmi szintjének emeléséhez, a kulturális felemelkedéshez, a gazdasági stabilitáshoz a pozitív gondolkodású, együttműködésre, csapatmunkára alkalmas állampolgárok, családok, nemzetségek, közösségek együttesének kinevelésére van szükség. Csak a művelt, céltudatos, egymásra odafigyelő, az életterületeken egymást támogató emberek tömege lesz képes elhárítani a fenyegető demográfiai krízis következményeit, eredményesen helytállni a nemzetközi versenyben. A demográfiai trend megfordításához tehát egy komplex, ágazatokon árívelő szervezeti kultúra átalakításra van szükség, amelynek az elemei rendelkezésre állnak.

A legfontosabb társadalomstratégiai célok tehát

1.    Teremtsünk család- és gyermekbarát társadalmi környezetet!
2.    Mentsük meg a házasságot, a civilizáció alapintézményét! Biztosítsuk minden gyermeknek az egészséges felnövekedéséhez, a kétszülős családhoz és testvérekhez, a megélhető biztonsághoz, intimitáshoz, a szeretet élményének éltető erejéhez való jogot és lehetőséget.
3.    Alakítsuk át a tantestületeket és az iskolai osztályokat szeretet-közösségekké!
4.    Fejlesszük a népesség kommunikációs és kapcsolat kultúráját!