Kopaszság = fellépés az iskolai zaklatás ellen

Ali Mohammadian egy iráni tanár, aki nemrég kopaszra borotválta a fejét, így mutatva ki szolidaritását azok iránt a gyerekek iránt, akik iskolai zaklatás áldozatai. Példáját egész osztálya – huszonhárom tanuló követte.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. február 22. Gyarmati Orsolya

Ali Mohammadian egy iráni tanár, aki nemrég kopaszra borotválta a fejét, így mutatva ki szolidaritását azok iránt a gyerekek iránt, akik iskolai zaklatás áldozatai. Példáját egész osztálya – huszonhárom tanuló követte.


Amikor Ali rádöbbent, hogy az iskola egyik tanulóját zaklatni kezde a többi diák, miután egy titokztatos betegség következtében kihullott a haja, úgy döntött, azzal mutatja ki együttérzését a fiú iránt, ha ő maga is kopasszá válik. Rövid időn belól egész osztálya követte példáját, a zaklatás pedig abbamaradt.

Mohammadian, aki Nyugat-Irán egy kurd iskolájában dolgozik, nemzeti hőssé vált: még az ország elnöke, Hassan Rouhani is elismerését fejezte ki, a kormány pedig pénzügyi támogatást ajánlott fel a betegség következtében kopasszá vált tanulónak, hogy kezeltesse a titokzatos kórt. „Nagyon boldog vagyok, hogy ez a történet annyi embert megérintett”, mondta el a The Guardiannek a 45 éves pedagógus.

Mohhamadian korábban kiposztolt egy képet, amin ő és nyolcéves diákja, Mahan Rahimi látható. „Mahan elszigetelődött, miután kopasszá vált, és a mosoly eltűnt az arcáról. Aggódtam a teljesítménye miatt, s ezért döntöttem úgy, hogy leborotválom a hajamat, hátha ezzel segítek neki visszatalálni a helyére.”

A Facebook-posztot pillanatok alatt hatalmas mennyiségben osztották meg és lájkolták. Mohammadian nem is tudta elhinni, mekkora népszerűségnek örvend bejegyzése. Az iráni média – a nemzeti televíziót is beleértve – interjút készített vele, az iráni oktatási miniszter pedig meghívta a tanárt Teheránba, hogy személyesen köszönje meg, amit tett.

Mohammad osztályának tanulóit olyan erősen inspirálta osztályfőnökük hősies magatartása, hogy mind a huszonhárman leborotválták a hajukat. „Mondtam nekik, hogy várjanak, mivel a tél igen hideg, de amikor szombat reggel beléptem az osztályterembe, mindannyian kopaszak voltak.”

A teheráni Razi kórház orvosai az állami televíziónak elmondták, hogy Mahannak immunrendszeri problémái okozhatták a hajhullást. „Mahan osztálytársai ismét mindenben támogatják a fiút, akinek az arcára visszatért a mosoly”, mondja Mohammadian.

Fotók: irrin.ir, defence.pk