“Kötelességünk fairnek lenni a következő generációval!”

Ötödik évfordulóját ünnepelte november 11-én a Népesedési Kerekasztal a Központi Statisztikai Hivatalban. Az eseményen részt vett többek közt, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Program indult a kívánt gyermekek megszületéséért, amire a kormány kétszázmilliárdot szán.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
balog zoltán
2014. november 12. Csontos Dóra

Ötödik évfordulóját ünnepelte november 11-én a Népesedési Kerekasztal a Központi Statisztikai Hivatalban. Az eseményen részt vett többek közt, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Program indult a kívánt gyermekek megszületéséért, amire a kormány kétszázmilliárdot szán.



Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke köszöntötte a jelenlévőket, majd beszédében Kopp Máriára – Népesedési Kerekasztal alapítója – emlékezett. Kiemelte, közbeszéd tárgyává kell tenni azt Magyarországon, hogy megszülessenek a kívánt gyerekek. „Ahhoz, hogy ott legyen a kenyér, a pohár víz, nem elég a pénz, a technikai fejlődés. Szükséges, hogy ott legyenek azok a fiatal lányok és fiúk, akik ha most nem születnek meg, akkor 5-10, akár 20 év múlva nem lesznek ott, hogy létrehozzák.” Elmondta, azért támogatja a Népesedési Kerekasztalt a személyével, mert hisz abban, hogy a kezdeményezés megtalálja a módját annak, hogy a születésszám növekedni kezdjen.

Isten éltesse a Népesedési Kerekasztalt!

„A kerekasztal munkájában résztvevő szervezetek képviselőinek meggyőződése, hogy a ma születő gyermekek a jövő zálogai.” – kezdte áttekintését Benkő Ágota a Népesedési Kerekasztal koordinátora. Beszédében kitért arra, hogy az alapításuk óta a fő kérdésük az, mit változtassanak ahhoz, hogy a kívánt gyermekek megszülessenek. Benkő Ágota elmondta, nagyon büszke arra, hogy több ötletüket megfogadta a kormány, így sikerült egy széles körű társadalmi együttműködés megalapozása. Javaslatot tettek a jövőre nézve egy referenciaintézmény létrehozására, ahol a WHO alapelvei működnek és kidolgozás alatt van egy Kopp Máriáról elnevezett program, ami a lelki egészség, fejlesztés és megújulás programja. 

„Családot nem gazdasági szempont alapján alakítunk”

Salamin Géza a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője elmondta, ha azt akarjuk, hogy a gyermekvállalás gazdasági értelemben értékteremtő tervezési tényező felé mutasson, két tényezőre van szükség. Anyagi erőforrásokra és olyan kompetenciákra, amire szükség van ahhoz, hogy felneveljük a gyerekeket. Hozzátette: ha valaki élete végén visszaemlékezik, nem a pénzére lesz büszke, hanem azokra, akiket felnevelt.  

Kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál

Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere közölte: kétszázmilliárd forinttal marad több a családoknál a következő öt évben a kormány családtámogatási akcióprogramjának köszönhetően. A „csomag” tartalmazza a korábbi szociálpolitikai („szocpol”) támogatást kibővítő családi otthonteremtési kedvezményt, viccesebb nevén: csók. A kibővített támogatást már használt lakás vásárlására, illetve felújításra is igénybe lehet venni. Ennek összege 400 ezer forinttól három millió forint is lehet, a jövedelemtől függően, és már egy gyermek vállalása esetén is kérni lehet.

További segítség az adókedvezmény-rendszer további kibővítése, a kismamák részmunkaidős foglalkoztatási támogatása, valamint a bölcsődei férőhelybővítés. Az első házasoknak két évre szóló, havi ötezer forintos „nászajándékot” ad a kormány. Balog Zoltán hangsúlyozta, céljuk, hogy többen szülessenek Magyarországon, mint ahányan meghalnak. Felmérésekből kiderült, hogy a gyerekvállalási kedv 2,1, ám különböző okok miatt végül átlagosan csak 1,34 gyerek születik.

Balog Zoltán hozzátette: minden gyermek érték, akárhová is születik, ezért meg kell adni mindenkinek a lehető legtöbb esélyt. Fontos, hogy a gyermekvállalás ne legyen szegénységi kockázat. A miniszter adatai szerint a tervezett és a megszületett gyermekszám közötti különbség európai viszonylatban Magyarországon az egyik legnagyobb. Ennek megváltoztatására szolgál a sok kedvezmény, amit a családok támogatására hoztak létre.

Gyermeknevelés mellett munka?

Balog Zoltán fontosnak tartja, hogy az a szülő, aki szeretne dolgozhasson gyermeke mellett is. Terveik alapján januártól öt éves korig (jelenleg három év) részmunkaidő biztosítását kérik a munkaadóktól. Elmondása szerint ez nem érné rosszul a foglalkoztatókat sem, mert a részmunkaidős gyes-ről, gyed-ről visszatérő szülők esetében is 100 ezer forintig lesz munkáltatói adókedvezmény. Hozzátette: Eddig a gyermekek után járó adókedvezmény már 260 ezer családot érint kedvezőbben.

„Eddig nem következett be demográfiai változás”

Kapitány Balázs a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese éles véleményt fogalmazott meg a családpolitikával szemben. Elmondta, az elmúlt négy évben nem volt látható jele annak, hogy a népesség a családpolitikai kedvezményeknek köszönhetően növekedett volna. Véleménye szerint a hiba abban van, hogy nem megfelelő a tájékoztatás és a szülők azt sem tudják milyen kedvezményeket, támogatásokat kaphatnak. Szerinte arra kellene nagy figyelmet fordítani, hogy a népességpolitika valóban a népesedést szolgálja. Kapitány Balázs szerint kiemelten kéne kezeli a tájékoztatást, a munkajogi védelmet a visszatérő kismamáknál, az apák szerepét a családban. Hangsúlyozta: segíteni kéne a határon túli magyarok betérését hazánkba.

Kapitány véleményével nem értette egyet Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, aki elmondta nincs lehetőségük, de még igény sincs arra, hogy széleskörű tájékoztatást adjanak bizonyos kedvezményekről. Azzal viszont egyet értett, hogy az újabb családpolitikai intézkedéseket ismertté kell tenni. Elismerte, hogy sokan vannak akik nem ismerik a lehetőségeiket. Példaként említette a családi adókedvezményt, amely nem a gyermek születésétől, hanem a fogantatás utáni 90. naptól jár.

A gyerek a jövő

Dr. Mészáros József a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság főigazgatója saját véleményét fejezte ki, mikor azt mondta: fairnek kell lenni a következő generációval. A most dolgozó felnőtt visszafizeti a felnevelésének a költségeit és az ő nyugdíjuk majd abból lesz ha felnevelnek ők is egy generációt. Ez így fair.